A mongol hadjárat utáni időszakban került Vécs környéke a Tomaj nemzetség, illetve az abból származó Losonci családhoz. A korabeli dokumentumok szerint 1319-ben már biztosan a régeni birtokukhoz tartozott Vécs. Tőlük örökölték a Losonczi Bánffyak ősei, akik másfél századig voltak urai. 1467-ben a család részt vett a Mátyás király elleni lázadásban, s ezért birtokukat elveszítették, a király pedig a várat egyik Hunyad megyei rokonának, Ongor János udvari vitéznek adta. Tőle került a Magyarországon ugyancsak befolyásos és dúsgazdag Szobi Mihály tulajdonába. Ennek halálát követően, 1527-ben Szapolyai János az összes Szobi-birtokot Werbőczynek adományozta, aki állítólag itt írta meg a híres Tripartitumot. A következő években sokszor cserélt gazdát a vár – adják-veszik a királyok, fejedelmek. A sorrendet Kendi Ferenc, az akkori idők egyik vezéregyénisége kezdi, aztán Báthori Zsigmond adja anyai nagybátyjának, a már akkor ugyancsak jeleskedő Bocskai Istvánnak; néhány év múlva (ekkor már 1612-t írunk) a vár Wesselényi István kezébe kerül, volt a Bethlen Gáboré is, de ő továbbadta unokaöccsének, Bethlen Péternek, majd ennek halála után I. Rákóczi György fejedelemé. A várhoz abban akkor hét falu tartozott: Vécs, Erdőszakál, Felsőrépa, Felső és Alsó Idecs, Kövesd, Lövér és Felfalu egy része. I. Rákóczi György kedves hívének, a hadjáratokban jobbkezének számító Kemény Jánosnak szánta, de akaratát már csak fia, II. Rákóczi György valósíthatta meg és 1648. november 28-án a vécsi várat öt faluval Kemény Jánosnak (a későbbi fejedelemnek) és utódainak adományozta. Ettől fogva Marosvécs háromszáz évig a Kemény család tulajdona. Szép fekvéséért s a benne töltött csendes, békés napokért mindenki szerette. A várépület körül tapaszos, zsindelyes sövénypalánk-kerítés állott, benne méhes- és szőlőskerttel, ezek mellett darabontházzal, istállókkal, nyáriházzal, színekkel és szekerekkel s 60 szekérnyi tüzelőfával.

A belső várat a ma is meglevő árok körítette, s ezen át csapóhíd vezetett a várépületbe. A szobák előtt az udvar felől három oldalon emeletes deszkafolyosó húzódott végig. A szobáknak téglapadlója, az emeleteken gerendás-deszkás mennyezete, zöldmázas kemencéi voltak. Különböző bútorok is állttak bennük: az egyikben még fürdőkád is volt. Említik a vár óratornyát is, volt a várban néhány ágyú s tüzérségi felszerelés.
A várhoz vezető szerpentines út a XX. század eleji nagy rendezéskor, virágokkal szegett sétaúttá alakult, s mellette az egykori várárokban rózsafák virágoznak. A várkapuhoz vezető kőhíd két oldalán egy-egy kőoroszlán állt, de ezek sajnos, a második világháborúban elpusztultak. A várkastély belsejébe érve a helyenként három méter vastag falak mutatják, hogy több száz éves épületben járunk. A várépület mai földszintjén a látogatót egy emberöltővel ezelőtt meghitt, finom szobabelsők fogadták, itt-ott családi képekkel. Az északi nagy új sarokbástya őrizte megújíttatói Kemény Kálmán és felesége arcképeit s a szép könyvtárnak főleg a XIX. század végi és XX. század eleji anyagát. Ezt a hatalmas bástyát csak a múlt század első negyedében építették újra, Möller Istvánnak, a vajdahunyadi várkastély nagynevű restaurátorának terve szerint. A II. világháborút követő államosítással a Kemény családot kisemmizték és ezzel a többi ingatlannal és ingósággal együtt a marosvécsi várat is, elkobozták.

Tulajdonviszony: a kastélyt visszaszolgáltatták a Kemény családnak.