Brassói fellegvár,
  • Műemlékvédelmi kód:
  • BV-II-a-B-11297
  • cím:
  • Brassó (Brașov)
  • datálás:

1554–1557-ben építette fel kőből Castaldo császári hadvezér. 1618-ban tűz rongálta meg, de 1625–1630-ban kibővítve újjáépítették és ezt a formáját őrzi máig. A négyszög alaprajzú erőd sarkaira négy olaszbástyát építettek, tornyokkal erősítették, egyetlen kapuját felvonóhíd segítségével tudták lezárni (a mai kapu nem az eredeti, hanem 1817-ben készült). Ekkor fúrták 81 méter mély kútját is.

A brassói Fellegvár a 64 méterrel a város fölé emelkedő, erdős Fellegvár-hegy tetején, 651 m tszf-i magasságban épült erőd. A hegy keleti oldala Óbrassóhoz, a nyugati Bolonyához tartozik. A hegyen először 1524-ben építettek erődöt fából, amely egy félkör alakú toronyból és védőfalból állt. 1529-ben a Szapolyai-párti Petru Rareș mint a Ferdinánd-párti Brassó erődjét lerombolta.

1945 és 1954 között a Securitate börtönként, majd 1975-ig a levéltár raktárként használta. 1975–1981-ben felújították. A várban ma középkori étterem működik és fegyverkiállítás látható. A domboldalt parkerdő borítja, melyet sétányok szelnek át.

Hogyan juthat ide?