Degenfeld-kúria, Hadad
  • Műemlékvédelmi kód:
  • SM-II-a-B-05314
  • cím:
  • Hadad (Hodod), Fő u., 199. sz.
  • datálás:
  • tulajdonforma:
  • köztulajdon

A Hadadon található kúriát a Degenfeld család 2006-ban kapta vissza a román államtól, mivel 1946-ban államosították, s a tulajdonos közcélra szerette volna felhasználni. Ezért 2006 őszén gr. Degenfeld Pál átadta 39 éves koncessziós szerződéssel a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, hogy töltse meg tartalommal.

2006 őszéig, vagyis az átadás pillanatáig az épületben a hadadi általános iskola működött, amely az átadás után átköltözött egy új épületbe. Még 2006 nyarán, az átadás előtt, a tulajdonos részben megjavíttatta a tetőzetet és a csatornát kicseréltette, de a javítást nem fejezte be, ezért az épület jelen pillanatban is több helyen beázik. Bevezetett víz és villany van az épületben, illetve két felújításra szoruló fürdőszoba is meleg vízzel. 2007. január 10-én az Egyházkerület átadta az épületet használatra a Nagykárolyi Egyházmegyének, mely területén fekszik, és megbíztak egy lelkésznőt, Kurta-Tőtös Beátát, az igazgatásával. Még egy alkalmazottja van a kúriának: egy nő, aki a férjével rendben tartja az épóletet és az udvart.

Tulajdonviszony: a település tulajdona.

 

Hogyan juthat ide?