Fráter (premontrei) kúria, Asszonyvására
  • Műemlékvédelmi kód:
  • -
  • cím:
  • Asszonyvására (Târgușor)
  • datálás:
  • tulajdonforma:
  • egyházi tulajdon

Az első kúriát, amely egyben a ma álló épület legkorábbi magját is képezi, Fráter I. Pál fia, I. István építtette 1600-ban. Az épületet még a 17. század folyamán két szintesre bővítették, végleges arculata azonban a 18. század közepére alakulhatott ki. A kúria Fráter Pál adománya révén került a premontrei prépostság tulajdonába. 

A kora Árpád-korban a Cserhát nyugati peremétől Szentjobbig terjedő királynéi birtok e faluját a 12. századtól a Váradhegyfoki Premontrei Konvent birtokaként említik. A Fráter család, amelynek a hagyomány szerint már a 13. században volt itt egy udvarháza, 1582-ben, Báthori István fejedelem adományaként jutott a faluhoz. Az első kúriát, amely egyben a ma álló épület legkorábbi magját is képezi, Fráter I. Pál fia, I. István építtette 1600-ban. Az korábban magtárként használt, majd évtizedek óta üresen álló épület belső tere jelenleg 12 teremből áll. A kúriákra jellemző nagy terem ma is megvan két oldalon elhelyezett lakó és más rendeltetésű szobákkal. A kétemeletes épület eredeti kéményei már hiányoznak, a kályhamélyedések és a nyugati rész bolthajtásos, szabad kéményes konyhája azonban ma is áll. A francia tetővel fedett épület árkádos kocsifelhajtóját vájatos-fejezetes pilaszterekkel tagolt barokk oromfal díszíti. A 11 tengelyes főhomlokzat ablakai eredetileg barokkos keretezésűek lehettek. A kúriát egykor park vette körül, széles kapujának téglából rakott oszlopai még megvannak. 

Az épület nyugati szárnya alatti pince és a fölötte lévő, eredetileg pitvarból, konyhából, valamint kis- és nagyszobából álló földszinti rész képezte a kastély eredeti, 17. századi magját. Ezt az épület falazásához használt F I (Fráter István) monogramos téglák is jelzik.

A rendi adminisztráció a belső térben kancelláriát, ebédlőt, valamint vendég- és cselédszobákat alakítottak ki. Az 20. század közepétől az épületet a helyi termelőszövetkezet használta. A premontrei rend tulajdonjogának visszaállítása óta romosodik. 

 

Hogyan juthat ide?