Az 1800-as évek második felében a birtokot és vele a kastélyt is megvásárolta Várady Szabó Lajos debreceni kereskedő, aki már évtizedekkel korábban beleszeretett a kastélyt és környékét övező táj szépségébe. (Szentmihályiné Szabó Mária – Az emberé a munka, az Istené az áldás c. család-regényében olvashatunk erről.) Várady Szabó Gyula, szüleitől nyerte el örökségként és élt benne családjával együtt az 1800-as évek végéig, amikor is eladta birtokával együtt a Jasztrabszky családnak. A Jasztrabszky-k nem birtokolták sokáig, néhány esztendő múlva eladták Lovass István katonatisztnek. Lovass egy családi tragédiát követően, hirtelen elvesztett felesége temetése után nem sokkal, eladta a Román Államnak 1938-ban birtokaival együtt és repatriált. A II. Világháború után a helyi TSZ és a napközi kapott helyet falai között. Az 1989-es fordulatot követően egyre gazdátlanabbá, illetve egyre gondozatlanabbá vált, mára csupán 2 szociálisan segített család él falai között.

Az épület 52,40 m hosszú és 10,80 m széles. Falai égetett téglából készültek, közel egy méter vastagok. Az egyes szobákat (8 kisebb, nagyobb szoba, terem) agyagtéglából készült teknőboltozattal, a toronyszobát és a folyosót (tornácot) keresztboltozattal zárták le. A helyiségek padlóburkolata hajópadló. Az épületet hornyalt tetőcseréppel fedték le. A sérült és hiányzó cserepeket a volt TSZ pótolta. Két széles, égetett agyagtéglából készült főbejárata van. A cselédszárny a főépülettől keletre található, fala szintén tégla, részben alápincézett. Az épületet palalapokkal fedték. A régi uradalmi gazdasági épületek a kúria előtt levő gazdasági udvarban vannak. Ezek a dombba bevájt helyiségekből állnak. Falazatuk és boltozatuk téglából készült. A termek rendeltetése: istálló, kocsiszín és takarmánytároló. Az építmény tetején téglából készült oszlopok vannak, amelyekbe fagerendákból készült korlátot szereltek. Ezt az épületet, mivel részben a föld alatt van, kazamatának nevezik a helyiek.