History is Our Story

A History is Our Story egy kétéves stratégiai projekt, amelynek elsődleges célja három különleges erdélyi kastély és közösség helyzetének, lehetőségeinek bemutatása egy többszörösen is kísérleti módszer segítségével.

A három kastély helyzete földrajzilag, történetileg és jövőképének szempontjából is különleges: a Bonyha-Erzsébetváros-Erdőszentgyörgy földrajzi háromszögében három egyedi történet bontakozik ki, a főszereplők pedig az egyes települések meghatározó pontjai, a kastélyok és a helyi közösségben betöltött szerepük.

A webdokumentumfilm a bonyhai Bethlen-kastély, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély és az erzsébetvárosi Apaffy-kastély, valamit a három közösség történeteire épül. Azonban a történetek megtalálása, megírása, felvétele és tálalása önmagában is kihívást jelent.

A Kastély Erdélyben program arra vállalkozik, hogy Felméri Cecília kolozsvári filmrendező művészi víziójának segítségével megkeresse ezeket a történeteket.  Ősztől interdiszciplináris szakértői csapattal elindul az ismerkedési, kutatási folyamat, és mivel a kamera már itt végig pörögni fog, a kutatás is a történet szerves részévé válhat. A talált történetek pedig majd a rendező kezében dokumentumfilmmé alakulnak, majd pedig egy interaktív weboldalba ágyazva keresik azt a közönséget, aki segít ezeket a történeteket továbbgondolni, továbbépíteni. 

A History is Our Story projektet a romániai Országos Kulturális Alap/Administrația Fondului Național Cultural (AFCN) támogatja.