Kastély Formula tábor

A marosvécsi kastély revitalizációjáról ötleteltek a FORMULA táborban

A marosvécsi Kemény-kastély hosszútávú, fenntartható hasznosíthatóságával kapcsolatban dolgoztak ki kreatív megoldásokat a Kastély Erdélyben program keretében harmadjára megszervezett Kastély FORMULA tábor résztvevői szeptember 10. és 16. között. Az interdiszciplináris műhelytáborban különféle szakterületekről érkező fiatal szakértők négy csapatban dolgoztak, mindegyik csapat munkáját egy facilitátor segítette. A tábor célja az volt, hogy a különböző területeken mozgó fiatalok közös gondolkodással, több nézőpontból történő megközelítéssel keressék a lehetséges megoldásokat, ugyanakkor saját készségeiket, tudásukat is fejlesszék, és megtanulják az ötleteiket hatékony megoldássá formálni.

A tábor során megfogalmazott javaslatokat szeptember 15-én, a Marosvécsi kastélynap keretében mutatták be nyilvánosan a résztvevők, akiket a kastély tulajdonosa, Nagy Kemény Géza is köszöntött, és megköszönte a közös munkájukat. Farkas András, a Kastély Erdélyben programot lebonyolító PONT Csoport társalapítója elmondta, a program célja az erdélyi kastélyok revitalizációja gazdasági, társadalmi, kulturális örökségi és turisztikai szempontból, ennek jegyében zajlott a tábor is

A négy csapat elképzeléseiben a gasztronómia közös elemként köszönt vissza: mindenki úgy vélte, hogy az „Auguszta néni”, avagy Kemény Auguszta báróné fennmaradt recepteskönyvére egész étterem-koncepciót lehetne építeni, ezáltal ez nem csak múzeumi tárgyként élne tovább, hanem a jelen részévé is válna. Az elképzelések szerint gasztroperformanszokat, tematikus eseményeket lehetne rá építeni, és kötetben kiadása is sikeres lenne.

A tervek természetesen a kastély gazdag irodalmi, kulturális hagyatékát is kiaknáznák. A Helikon örökségét változatos elképzelésekben vinnék tovább: irodalmi kávéház, ahol írókról elnevezett asztaloknál lehetne elfogyasztani egy kávét, irodalmi szövegekkel kísérve, vagy egyenesen a Pilvax mintájára létrehozni egy kávézót. Egy másik javaslat szerint összművészeti alkotótáborok helyszíne lehetne a kastély, később egész művészeti fesztiváloknak adhatna otthont.

 A vendéglátóipari egységeken túl a csapatok különböző komplex funkciókat is elképzeltek. Született javaslat élményalapú turizmusra, amelyben a kastélyba látogatók különböző történelmi korok egyes szereplőinek élethelyzetébe helyezkedhetnek el, kipróbálhatják az életstílusukat. Más tervek szerint kalandparkot, történelmi témájú szabadulószobát (escape room), chill zone-okat is létre lehetne hozni a kastélyban. Az időszakos rendezvények, mint szabadtéri esküvők, csapatépítők, de akár piknikdélutánok is mindenki szerint jól működnének a marosvécsi kastélyban.

Egy javaslat szerint oktatóközpontot is létre lehetne hozni a kastélyban, ahol mesterségeket, jelenlegi hiányszakmákat lehetne tanítani, Maros megyei oktatási egységekkel együttműködve, a kastélykert pedig kis mintagazdaságoknak is helyet adhatna. Ugyanakkor restaurációs táborokat is elképzeltek, amelyekkel a kastély felújításához járulnának hozzá.

A csapatok változatos célközönségeket szólítanának meg, kihasználva, hogy a marosvécsi kastély viszonylag könnyen megközelíthető. Egyaránt szólnának Erdélyben élő vagy innen elszármazott magyarokhoz, itthon élő románokhoz vagy nyugati turistákhoz.

Kommunikáció szempontjából egy imázsfilm mielőbbi elkészítésére érkezett javaslat, valamint arra, hogy a kastély saját márkát, brandet építsen. Ami a forrásokat illeti, úgy vélték, hogy egyfelől pályázatokból és magánbefektetőktől érkezhetnének, de mindegyik elképzelés szerint a kastély idővel önfenntartóvá válna. Alternatív forrásként az egyik csapat közösségi finanszírozást is javasolt, külföldön már működő mintára, például a kastély valamely részének „örökbefogadása”, amellyel az adományozó a felújítást támogatja.

A bemutatókat hamarosan videón, a kidolgozott koncepciókat pedig részletesen írásban is közzétesszük.

A csoportok munkáját Bartos Katus kommunikációs szakember, Kobrizsa Ádám kulturális alapú városfejlesztési szakember, Koltai Tamás biológus és Szabó Márton online média szakértő segítette.

A III. Kastély FORMULA tábort a romániai Országos Kulturális Alap (AFCN) támogatta.