Kastélyköveteket képzett a Kastély Erdélyben program

Sok-sok tanulással, közös munkával, ezer kilométernyi úttal és ugyanennyi vidámsággal teli hét áll a Kastély Erdélyben program által szervezett Kastélykövet-tábor résztvevői mögött. Szeptember 1. és 8. között előadásokon és műhelymunkákon szakértőkkel jártuk körül az erdélyi kastélyok témáját, hogy ennek komplexitását minél jobban megértsük. A tábor célja az volt, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak az erdélyi kastélyokról, és az itt szerzett tudást a kastélyok ügyének “követeként” hasznosíthassák.

A válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnál zajló munkában Pál Zoltán, slow túravezető turisztikai szempontból közelítette meg a kastélyok kérdését, és az élményhez, mint idegenforgalmi árucikkhez is kötötte. Bordás Beáta művészettörténész számos erdélyi kastélyt, és ezek belsőépítészetét ismertette a résztvevőkkel építészeti és művészettörténeti szempontból, különös hangsúlyt fektetve a historizáló stílusra. Ilyés Szabolcs, a műemlékek restaurálának pályázataival is foglalkozó Regio Consult projektmenedzsere pályázatírási és projektmenedzsmenti információkat osztott meg, amelyek egy kastéllyal kapcsolatos pályázatban is hasznosak lehetnek.

A résztvevők három műhelymunka közül is választhattak. A Design Thinking workshopon Kun Judit, a Boldx stratégiai vezetője, a módszer szakértője vezette be őket a módszertanba, és a válaszúti Bánffy-kastély kertjének egy általuk kitalált lehetséges felhasználásán keresztül ki is próbálták, az ötleteléstől a prototípus megalkotásáig és teszteléséig. A közösségi menedzsment műhelyben Szabó Márton, az iWiW egyik alapítója és egykori vezérigazgatója és Balázsi-Pál Előd kommunikációs szakember segítségével mélyültek el a közösségszervezés- és menedzsmentben, konkrét példaként egy ügynökség szerepébe is helyezkedve. A kulturális menedzsment workshopot választókkal Veres Nagy Tímea kulturális fejlesztéssel és projektekkel foglalkozó szakember járta körül, hogy mit is jelent ez, és szintén egy kastély példáján keresztül vizsgálták meg közelebbről.

A kirándulásos napok alatt nagyon sokfajta kastélyt láthattunk: volt közöttük félig romos állapotban levő, éppen felújítás alatt álló és gyönyörűen restaurált; historizáló, barokk vagy éppen neoklasszicista; elhagyatott és tízezrek által látogatott; múzeumként, szállodaként működő, és olyan is, amelynek pillanatnyilag még nincs funkciója. Kirándulásainkon a tulajdonosok, működtetők kalauzoltak, segítettek megismerni ezeket az épületeket, az egykor itt éltek történetét és a gazdag kulturális örökségüket. A tábor útiterve a marosnémeti Gyulay-kastélyt, Vajdahunyad várát, a kutyfalvi Degenfeld-kastélyt, a gernyeszegi Teleki-kastélyt, a görgényszentimrei Bornemisza-kastélyt, a marosszentgyörgyi Máriaffy-kastélyt, az árkosi Szentkereszty-kastélyt, a zabolai Mikes-birtokot, a miklósvári Kálnoky-kastélyt, az olaszteleki Daniel-kastélyt, az alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastélyt és a keresdi Bethlen-kastélyt tartalmazta.

A tábor résztvevőinek és a Kastély Erdélyben programnak az együttműködése folytatódik annak a közös célnak az érdekében, hogy az erdélyi kastélyok visszakerülhessenek a köztudatba, a kulturális, gazdasági, turisztikai körforgásba.

A Kastélykövet-tábor az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) támogatásával valósult meg.