RÁKÓCZI-BORNEMISZA-KASTÉLY

A Görgényszentimre központjában fekvő Rákóczi-Bornemisza-kastély együttesét és a hozzá tartozó dendrológiai parkot észak felől a Görgény pataka, keletről pedig a királyi vár romjait őrző Várhegy szegélyezi. A vár története a 14. század közepéig nyúlik vissza, első írásos említése 1358-ból származik, ekkor egy kiterjedt váruradalom központját képezte és egészen a fejedelemség koráig a környék legjelentősebb erősségének számított. A vár és a hozzá tartozó uradalom a 16. századig a székely ispán fennhatósága alatt állt, a 15. század derekán a Hunyadi család birtokolta, a fejedelemség idején pedig kincstári birtok volt, így az uralkodók leghűségesebb híveiknek adták zálogba. Ebben az időszakban a váruradalom Kendi Ferenc, Hagymási Kristóf, Kovacsóczy Farkas, Bocskai István, Bocskai Miklós és Kovacsóczy István kezén is megfordult.

A görgényi várban az 1630–1640-es években I. Rákóczi György fejedelem is gyakran időzött, így az 1630-as években több átalakítást, erősítést végeztetett rajta. Az erődítési munka 1642-ben szakadt meg, amikor a hegy alatt építeni kezdték a fejedelem udvarházát, ami a ma látható kastélyegyüttes magját képezi. A 17. század második felére a Várhegy alatti birtokközpont a fejedelem kedvelt tartózkodási helyévé vált, az udvarházat főleg vadászatok alkalmával vették igénybe, de az 1662 márciusában rendezett erdélyi országgyűlésnek is helyet adott.

Apafi Mihály idején a görgényi uradalmat előbb Bornemisza Anna fejedelemasszony, majd 1687-től Teleki (II.) Mihály birtokolta. A birtok a 17. század végére veszített jelentőségéből: a várat a Rákóczi szabadságharc idején többször is ostromolták a szemben álló felek, melyek során jelentős károkat szenvedett és miután stratégiai szerepe megszűnt lassú pusztulásnak indult. A hegy lábánál álló udvarház uradalmi igazgatási központtá és tiszttartók szegényes berendezésű lakává vált.

1717-ben a görgényi uradalom 99 évre szóló zálogjogát br. Bornemisza János alkancellár kapta, a Habsburg udvarnak tett szolgálataiért cserébe. Bornemisza János politikai pályafutása az 1700-as évek elejétől fokozatosan ívelt felfele, 1708-tól Csík-, Gyergyó- és Kászonszék királybírája, 1711-től az Erdélyi Udvari Kancellária alkancellárja volt, 1718-ban pedig bárói címet nyert családjának. Magas tisztségei és két házassága révén jelentős birtokokra tett szert. A báró a görgényi birtokot 1718-ban vette tulajdonba, csupán az elhagyatott, lakatlan udvarház állt rajta. Az országos politikával elfoglalt alkancellár kevés időt töltött újonnan szerzett birtokán, családja azonban az 1720-as években újból lakhatóvá tette a régi udvarházat, 1730-ban pedig felépítették a főépület északi szárnyához csatlakozó kápolnát is. A kápolna építésével párhuzamosan az udvarházat is jelentősen bővítették, átalakították. Az építkezéseket követően az épület megnevezésében is változás történt, ugyanis 1734-ben már Bornemisza János „Castélyaként” hivatkoznak rá.

Bornemisza János végrendeletében a görgényi birtokot egyenlő arányban osztotta fel három fia között, 1754-ben azonban a legidősebb fiú, br. Bornemisza (I.) Ignác megszerezte öccsei részét, így a további építkezések az ő nevéhez köthetők. 1754–1756 között újból felépítette a papírmalmot, a század végén pedig üveghutát és porcelánmanufaktúrát telepített a birtokra. Ekkor épültek a főépület körüli gazdasági és adminisztratív épületek, többek között a ma is látható kapuépület.

Az 1820–1830-as években Ignác unokája, br. Bornemisza (I.) Lipót hatalmas angolkertet létesített a kastély mögött, 1807-ben kétszintes gabonást építtetett, amit 1882-ben vendégházzá alakítottak. Halálát követően a görgényszentimrei birtok hanyatlásnak indult. 1835-ben lejárt a 99 éves bérleti időszak, így az állam hosszú pereskedés után 1870-ben visszavette a birtokot és 1881-ben Habsburg-Lotaringiai Rudolf főhercegnek ajándékozta. Az 1880-as években Rudolf korszerűsítette és bővítette a kastélyt, 1881 és 1888 között, minden ősszel több napos vadászatokat szerveztek a birtokon, melyeken részt vett többek között Habsburg-Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg, Ferdinánd bolgár cár, illetve a sáromberki birtok ura, gr. Teleki Samu is. Rudolf halálát követően a birtok visszakerült a magyar államhoz, a kastélyban pedig 1893-ban létrehozták Erdély első erdészeti szakközépiskoláját.

A görgényszentimrei kastély helyzete rendhagyónak számít az erdélyi kastélyok sorában, ugyanis már 1889-től a magyar-, 1920-tól pedig a román állam tulajdonban állt és mindvégig az erdészeti szakközépiskola működött benne. Ennek következtében 1949-ben sem történt jelentős változás a funkciójában, a kastély, dendrológiai parkjával és kiterjedt trófea-gyűjteményével – melyet az államosítás után Teleki Samu sáromberki kastélyából szállítottak át – kiváló helyszínt biztosított a tanintézmény számára.

Az iskola 2008-ig működött a kastélyban, ezt követően az út túloldalára emelt új épületekbe költözött át. A kastély és a park előbb a helyi önkormányzat, majd a Maros Megyei Tanács tulajdonába került. A műemléket jelenleg a Maros Megyei Múzeum adminisztrálja. Az utóbbi években elkezdődtek az épület állagmegőrzési és feltárási munkálatai, melynek során értékes barokk és historizáló falképek kerültek felszínre.

A görgényszentimrei kastélyegyüttes három fő épületet foglal magába, melyek egy díszudvart fognak közre. Az L alaprajzú  főépület az udvar keleti és északi oldalát zárja, magja I. Rákóczi György fejedelem 1642-ben épített késő reneszánsz stílusú udvarháza (a mai épület északi és keleti szárnyában), melynek háromszög oromzatos ablakkeretei máig eredeti helyükön láthatók. Az udvarházat Sárdi Imre építész tervezte, építésében pedig kolozsvári, besztercei és brassói mesterek működtek közre. Az L alaprajzú udvarházat az 1730-as években barokk stílusban bővítették: ekkor épült hozzá az erdélyi viszonylatban ritka alaprajzi megoldásokat mutató ellipszis alaprajzú kápolna, az északi szárny megközelítését szolgáló, a homlokzat elé kiugró lépcsőfeljáró, illetve a hosszú, keleti szárny. A keleti szárny középpontjában egy barokk sisakkal koronázott óratorony emelkedik, kétoldalát pedig manzárdtetővel hangsúlyozott sarokrizalitok zárják. A torony aljában boltozott kapualj vezet át a kastély kertjébe. Az aszimmetrikus főépület homlokzatait a késő reneszánsz ablakkeretek, a barokk homlokzattagolás és az 1880-as évek historizáló átalakításaiból származó építészeti részletek határozzák meg.

A főépület északi szárnyának vonalában, attól nyugatra húzódik az 1807-ben építtetett téglalap alaprajzú gabonás, melyet utóbb, az 1881-es historizáló átalakításokat követően vendégházzá alakítottak. A manzárdtetővel fedett, emeletes épület erőteljesen kiugró középrizalittal rendelkezik, melynek három tengelyében, a földszinten szegmensíves bejáratok, az emeleten pedig félköríves vakárkádokba helyezett egyenes záródású ablakok kaptak helyet. A középső tengelybe helyezett bejárat fölött az 1807-es és az 1881-es évszám jelenik meg.

Az együttes déli oldalán található az emeletes, boltozott áthajtós kapuépület, melynek udvari homlokzatának hangsúlyos eleme a tölgyfaoszlopokra támaszkodó tornác.

A főépület 18. század végi berendezése és helyiségeinek funkciója egy 1848-ban készült kárleltár alapján rekonstruálható. Az összeírás szerint a reprezentatív helyiségek, a Nagy palota, a Biliárd ház és a Kis palota az északi szárny emeletén kaptak helyet. A középrizalit kert felé néző részében az Ebédlőszoba, mellette pedig a Nappali szoba helyezkedett el. A földszinten többnyire gazdasági funkciójú helyiségek, mint a mosóház, a sütőház vagy a konyha nyíltak, de itt helyezkedett el a Tisztek Ebédlő háza, a Számtartói lak és a Papi ház is. A kastély gazdag berendezése mellett a Kis palota 33 családi portréja és a Nappali szobában kiállított festmények is nagy értéket képviseltek.

A 2009–2010 közötti feltárási munkálatoknak köszönhetően a főépület északi (a kápolna melletti) szárnyának reprezentatív termeiben barokk stílusú falfestmények kerültek felszínre. A kápolna melletti szoba két ablakának záradékában és bélleteiben 3–3 jelképes ábrázolás, ún. embléma rossz állapotú töredéke látható. Az emblémák grafikai előképei a korszakban divatos politikai témájú jelképes ábrázolásokat tartalmazó könyvek voltak: a Vanossi Antal által illusztrált Idea sapientis theo-politici című könyv, illetve Johann Bernhard Caelestin von Rödern illusztrált disszertációja, a Meteorologia Philosophico- Politica (1697). A falfestmények a könyvek grafikai illusztrációit pontosan követik, a jelképek több esetben babérkoszorúval keretezett medalionban jelennek meg és magyarázó szövegtekercsek kísérik őket.

Az emblémák többsége moralizáló jellegű és a jó vezető fő jellemvonásait jelenítik meg. A déli ablak bal oldali medalionjában például két antik épület körvonalazódik: az egyik árnyékban és romokban hever, a másik viszont érintetlenül áll. Mögöttük, a háttérben egy ősi templom oszlopcsarnoka sejlik fel. A jelképet kísérő szöveg alapján az épületek a tudományok és a művészetek iránti érdeklődést szimbolizálják, melyek egy jó vezető elengedhetetlen tulajdonságai. A szövegtekercs felett sorakozó elemek, a könyvek, a tintatartó vagy a földgömb, az embléma fő gondolatát hangsúlyozzák. Az ablak jobb oldali medalionjában egy felhős égbolt előtt ábrázolt mérleg tűnik fel, melynek egyik lapjára a fejedelmi koronát, másik lapjára pedig egy nyitott könyvet helyeztek. Az embléma a vezető nemesi származásának, ugyanakkor műveltségének fontosságára hívja fel a figyelmet.

A kastélyegyüttes egyik látványos eleme a 19. század első felében kialakított angolkert, amely Erdély egyik legépebben megőrzött kastélyparkja. Ez elsősorban az 1893-tól 2008-ig itt működő erdészeti szakközépiskolának köszönhető, ami szakszerűen karbantartotta és máig közreműködik a gondozásában. Az angolkertet az 1820–1830-as években, br. Bornemisza Lipót idején alakították ki, előzménye a Rákóczi- és Apafi-korszakban létesített virágos-, gyümölcsös- és veteményeskert volt. Rudolf főherceget kíséretében édesanyja, Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné is előszeretettel időzött Görgényszentimrén, így az 1898. évi meggyilkolása után a kastély parkjában létrehozták az Erzsébet-ligetet. A liget az 1990-es években semmisült meg, amikor a helyiek kisajátították és ráépítkeztek a kert egyes részeire.

1. B. Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták: XVII–XVIII. századi erdélyi összeírások és leltárak. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973.
2. Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.
3. Kovács Zsolt: A két Rákóczi György fejedelem görgényi építkezései. In: Tamás Edit (szerk.): Erdély és Patak fejedelemasszonya, Lorántffy Zsuzsanna II. Sárospataki Rákóczi Múzeum kiadása, Sárospatak, 2000.
4. Kovács Zsolt: Görgényszentimre. Várrom és kastély. Erdélyi Műemlékek 37. Kolozsvár, 2002.
5. Kovács Zsolt: A Bornemiszák görgényszentimrei kastélya. In: Korunk. 16. évf. 12. sz. 2005. 60–68.
6. Kovács Zsolt: Political emblems in the decoration of the Transylvanian noble residencies (17th and 18th centuries). The mural paintings of the Bethlen Castle in Criș and the Rákóczi-Bornemisza country house in Ghurghiu. In: Annales Universitatis Apulensis. Series Historica 21/II, Mega Kiadó, Gyulafehérvár, 2017. 19–62.