BETEGH-KÚRIA

Aranyosgyéres 1292-ben jelenik meg először az írott forrásokban, „Gerustelke” formában. Nevét első birtokosáról, a Gerus családról kapta. Az évszázadok során több névváltozatban is említik a települést, de mai elnevezése, „Aranyos-gyéres” formában 1808-ban tűnik fel először. Gyéresszentkirályt, ahol a szóban forgó kúria található, 1925-ben csatolták Aranyosgyéreshez.

Az épület történetéről kevés adat áll rendelkezésünkre. A homlokzatán látható címerek és felirat alapján arra lehet következtetni, hogy sárdi Simén Elek és felesége, Petrichevich-Horváth Teréz építtették 1828-ban. Minden bizonnyal egy már meglévő, régebbi házat bővítettek, ugyanis több erre utaló építészeti elemet tártak fel a nemrégiben végzett restaurálás során.

Később, a telekkönyvi bejegyzésekből tudjuk hányattatott sorsát, hogy a 19. század második felében hányszor cserélt gazdát: 1879-ben gr. Thoroczkay Miklós és felesége, gr. Bethlen Johanna egy végrehajtási ügyben elvesztették. 1882-ben br. Jósika Andor és felesége, br. Wesselényi Anna megvásárolták. 1893-ban gyömrői gr. Teleki László volt az udvarház tulajdonosa. Végül 1905-től, 40 éven át, csíktusnádi dr. Betegh Miklós és felesége, kézdivásárhelyi Vásárhelyi Mária tulajdona.

A Betegh család Csíkszék egyik legrégibb nemesi családja. Eredeti birtokaik Tusnádon, Csíkszentimrén és Csíkszenttamáson terültek el. Első, oklevél által is igazolható őseik (I.) János és (I.) Péter voltak, akiket egy 1593-as osztálylevélben említenek. A család tagjai közül Mihály lófő, illetve György és Pál 1602-ben tűnnek fel, amint I. Rudolf királynak tesznek hűségesküt. A családtörténeti kutatások az említett Páltól vezetik le a tusnádi Beteghek családfáját. Pál unokája, (II.) János részt vett II. Rákóczi György fejedelem 1655. évi havasalföldi hadjáratában és katonai érdemeiért a Stroești-i táborban kapott primipilusi levelet. (II.) János unokája, Betegh (II.) Péter az első olyan családtag, aki bizonyíthatóan széki tisztséget viselt, ugyanis 1710-ben Csíkszék ülnöke lett. Betegh (II.) Péter fia, (III.) János vitézségéért 1742-ben rangemelésben részesült: fiaival, (II.) Ferenccel és (I.) Antallal együtt Mária Terézia királynőtől címeres nemeslevelet kaptak és elnyerték a tusnádi előnevet. A család ebben az időszakban szakadt három ágra. (I.) Antal továbbra is Csíkszékben maradt és Tusnádon tartotta birtokközpontját. Fia, (I.) József alapította a család háromszéki ágát. A család harmadik és legnépesebb ága pedig az 1742-ben említett Betegh (II.) Ferenctől származik, kinek fia, Betegh Gábor, édesanyja, vadadi Nagy Kata mezőszengyeli birtokára költözött gazdálkodni.

A család mezőségi ágának tagjai jegyzői, bírói, ispáni tisztségeket töltöttek be Torda és Belső-Szolnok vármegyékben. Ezt az utat folytatta dr. Betegh Miklós is, aki jogi tanulmányainak befejezése után hazatérve, Torda-Aranyos vármegye főispáni titkára, alispánja, majd pedig főispánja lett. Gyéresszentkirályon vásárolt birtokán telepedett le családjával és a tisztségviselés mellett gazdálkodott. 1914-ben, az első világháború kitörésekor erdélyi kormánybiztosnak nevezték ki. Érdemei elismeréséül elnyerte a Polgári Hadiérdemkereszt első osztályát, a Szent István rend harmadosztályát és nyugdíjba vonulásakor valóságos belső titkos tanácsosi címet kapott. A két háború között az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség elnöke. Egyházi téren kifejtett működése elismeréséül, a pápa a Nagy Szent Gergely rend első osztályát adományozta számára.

Az udvarházat 1945-ben államosították. Több évtizeden keresztül óvoda működött benne. A folyamatos használatnak köszönhetően az épület átvészelte a megpróbáltatásokkal teli időszakot.

A Betegh család 2013-ban kapta vissza az ingatlant. 2014-ben elvégezték rajta a legsürgősebb állagmegóvási munkálatokat: megjavították a tetőszerkezetet, a tető új héjazatot kapott és megoldották az esővíz szakszerű elvezetését. A teljeskörű felújítás 2020–2023 között zajlott, miután 2019-ben kiköltözött az óvoda.

A régi berendezésből semmi nem maradt meg, egykori belsőiről még fényképek sem tanúskodnak. A jelenlegi bútorzat többnyire másodkézből származó kortárs darabokból áll. Az udvarházat a család magánházként használja, csupán kérésre, előre egyeztetett időpontokban látogatható.

Régi katonai térképeken már a 18. században látható ezen a helyen egy jelentősebb méretű épület.

Az 1828-as építkezésből ma is látható a ión oszlopokon nyugvó portikusz, melynek háromszögű orommezejét a korábban említett sárdi Simén és Petrichevich-Horváth családok címerei díszítik, az észak-keleti terasz kovácsoltvas-korlátja, a kémény-tisztító nyílások kovácsoltvas ajtói és azok kőkeretei. A feltárási munkálatok során bukkant elő az oromzat alatti frízben egy fonatdíszes dekoráció, benne kis virágokkal. Ez a dekoratív elem minden bizonnyal az 1828-as homlokzat része lehetett, mert nem illeszkedik a későbbi kváderdíszítéses, eklektikus  homlokzatkialakításhoz, ezért is takarhatták el a 19. század végi átalakítás során.

A 19. század végi átalakításnak az eredménye lehet a belső falak sablonnal készült díszítő festése, mely a feltárási munkálatok során, erősen töredékes állapotban került felszínre két helyiségben. A maradványok egy részét szakember restaurálta, illetve az azonosított mintát újrafestette egy nagyobb felületen, érzékeltetve a régi szobabelsők hangulatát.

A bejárathoz felvezető íves lépcsőt, amit később, az államosítás után csempével borítottak, rossz állapota miatt a restauráláskor elbontottak és analógiák alapján új lépcsőt építettek a főhomlokzathoz, ami vistai kőfaragók keze munkáját dicséri. A tornác mellvédjének köveit, valamint lepusztult korlátbábjait restaurálták, az erősen rossz állapotban lévőket újrafaragták. Azok a kőfaragványok, melyeket nem lehetett már eredeti funkciójukban újra felhasználni, a ház körül tekinthetők meg: két támfalat alakítottak ki belőlük, egyik lépcső, másik pad funkciót is betölt.

A homlokzatokat egyenes záródású ablakok és vakablakok tagolják, melyek fölött díszítőelemként egy-egy félköríves bemélyítés jelenik meg. Az épületet hangsúlyos, fogrovatos koronázópárkány és manzárdtető zárja.

Az épület egyik boltozatos szobájában a restauráláskor egy befalazott rovátkolt szélű jellegzetes későbarokk füles kő ajtókeretre bukkantak, amit a régi (1828-as építkezés előtti) ház bejárati ajtajának vélnek. Emellett a padlóban egy régi kőkeretet is feltártak, ami a régi, földdel feltöltött pincébe levezető csapóajtót keretezhette.

A 19. század végéről származó külső és belső nyílászárók restaurálva lettek, illetve ahol pótolni kellett, ott a régihez hasonló osztású új nyílászárók készültek.

A birtokon az államosítás előtt két udvarház állt. A nagyobbikat a család lakta, a ma is álló „kicsi házat” pedig vendégek elszállásolására használták, majd a két háború között bérbe adták. Mialatt a család 1944 őszén Budapestre menekült az orosz front elől, a nagyobbik, lakó nélkül maradt udvarházat kifosztották, majd építőanyagként széthordták. Mára csupán néhány archív felvétel maradt a főhomlokzatáról, illetve néhány kézi rajz, melyeket Teleki Mihályné Betegh Mária idős korában készített az épületről, gyerekkori emlékei alapján. A nagy udvarház hasonlított a jelenleg is álló kis kúriához, elől oszlopos portikusszal, hátul tornáccal rendelkezett és négy, emeletes sarokpavilon fogta közre.

A szomszédban található a 19. század második felében, historizáló stílusban épült Szentkereszty-Bethlen-kúria. Az épületet az első világháború után bethleni gr. Bethlen Ödön vásárolta meg, aki feleségével, mezőkövesdi br. Huszár Margittal telepedett le a birtokon. Az államosítás után a helyi iskola könyvtára működött benne. A visszaszolgáltatás után az önkormányzat megvásárolta és 2023-tól felújítás alatt áll.

Aranyosgyéres központjához közelebb található a Paget család kúriája, melyet John Paget építtetett az 1840-es években. John Paget angol származású orvos, író, gazdálkodó, aki Wesselényi Polixéna férjeként került Erdélybe. A kúriát egykor gazdasági épületek és egy park vette körül. A parkban kialakított tavat csatorna kötötte össze a Szentkereszty-Bethlen udvarház kertjében lévő tóval. John Paget örököse 1913-ban az államnak adta el a birtokot és az épületet, ami ezt követően az állami gazdaság székhelye volt. Jelenleg több intézmény is működik benne.