GYÁRFÁS-KÚRIA

Székelykeresztúr 1332-ben tűnik fel először az írott forrásokban, „Sancta Crux”, azaz „Szent Kereszt” néven. A Keresztúr elnevezést először 1505-ben jegyezték le, nem sokkal később pedig már székely előnévvel is jelölik. A mezővárosi rangú település az önálló Keresztúrszék központja volt. Keresztúrfalvát, ahol a szóban forgó kúria állt, 1883-ban egyesítették Székelykeresztúrral.

A Gyárfás-kúria helyén egy 15. századi épület állt, melynek maradványait a nemrég végzett régészeti ásatások során találták meg. Kutatások alapján ezt a házat a Nyújtódi család építtette és valamikor a 16. század végén pusztult el. A katolikus vallású Nyújtódi család a 16. század második felében – valószínűleg azután, hogy Keresztúrfalva lakosságának jelentős része unitárius hitre tért – egy időre elhagyta a települést. A család csak a 16. század végén vagy a 17. század elején tért vissza, ezt követően pedig újabb építkezéshez fogtak. Ekkor épült fel a jelenlegi kúria alapját képező délnyugati épületrész.

A kúria a 17. század elején Nyújtódi Demeter tulajdonában volt, később fiai, Nyújtódi Ferenc és Demeter örökölték. A 17. század közepén a birtok Huszár Mátyás kezébe került. Brenhidai Huszár Mátyás a család erdélyi ágának egyik legjelentősebb tagja: fejedelmi főétekfogó, főlovászmester, küküllői főispán és marosszéki főkapitány volt. Édesapja, Huszár Péter a kor törökellenes küzdelmeinek kiemelkedő alakja, aki Báthory Zsigmond hívására települt át a Dunántúlról Erdélybe. A Huszár család legjelentősebb erdélyi birtokai Abafáján és Fiatfalván voltak. A Székelykeresztúr szomszédságában található Fiatfalva I. Rákóczi György adományaként került Huszár Mátyás kezébe. 1652-ben bekövetkezett halála után lánya, Borbála és annak első férje, Torma György örökölte birtokait. Huszár Borbála és Torma György házasságából született egyébként Torma Éva, Mikes Kelemen a törökországi levelek szerzőjének édesanyja. Huszár Borbála 1676-ban kötött házasságot második férjével, hídvégi Nemes János háromszéki főkapitánnyal, esküvőjüket a fiatfalvi kastélyban ünnepelték. A házaspárnak két fia született, akik közül Nemes Domokos a fiatfalvi, Nemes Mátyás pedig a keresztúrfalvi uradalmat kapta meg.

Keresztúrfalva és Fiatfalva a 18. századtól a család női ágán öröklődött tovább és sokáig azonosak voltak a tulajdonosai. A század közepén Nemes Mátyás és Ugron Borbála lányának, Klárának a kezében találjuk. Tőle bethleni gr. Bethlen Sámueltől született egyetlen lánya, Bethlen Julianna örökölte. Bethlen Julianna Wesselényi Farkassal kötött házasságot, leányaik közül a keresztúrfalvi birtokot Júlia, a fiatfalvi birtokot pedig Orsolya kapta. A kúria 19. századi állapotáról a Wesselényi Farkas halála után, 1812-ben készített leltárból értesülünk, ahol a fiatfalvi javak mellett a keresztúrfalvi javakat is összeírták.

Keresztúrfalvát 1819-ben Wesselényi Júlia és gyerőmonostori Kemény Lajos fia, Kemény Pál örökölte. Teleki Rákhellel kötött házasságából született Kemény Polixéna, aki 1839-ben Lécfalvi Gyárfás Domokos felesége lett. Kemény Polixéna 1854-ben örökölte meg a birtokot és az itt álló udvarházat, ami így a Gyárfás család tulajdonába került. Gyárfás Domokos 1862-ben ide helyezte a birtokközpontját is. A házaspárnak két gyermeke született, Endre és Malvin. A birtokot Endre örökölte, aki 1888-ban helyreállította és modernizálta az itt álló udvarházat.

A kúria építéstörténetét a főbejárat fölött elhelyezett kőtábla összegzi, mely alapján „E ház három izben épült. 1728 – 1746 és 1775-ben. Javittatta Gyárfás Endre 1888-ban.” A felirat alapján tehát feltételezhető, hogy a kúria jelenlegi formájában a Bethlen és Wesselényi család birtoklása idején épült meg.

A kúria államosítás előtti utolsó tulajdonosa Gyárfás Pál és Fejérváry Judit volt. Gyárfás Pál nem érte meg az államosítást, özvegye a kitelepítés után Angliába emigrált. A házaspárnak nem született gyermeke, így a Gyárfás család székelykeresztúri ága kihalt.

Az államosítást követően a kúriában szülészet, tüdőkórház, az 1990-es években pedig csángó gyermekek oktatási központja működött. A 2000-es évek elejétől kezdve egészen 2024-ig súlyosan fogyatékos gyermekek központjának adott otthont. Az épületet folyamatosan karbantartották, így jó állapotban vészelte át a megpróbáltatásokkal teli időszakot.

A kúria jelenleg a helyi tanács tulajdona. 2024 és 2026 között restaurálták, külön figyelmet szentelve a falképeknek és a mennyezetek stukkó dekorációjának. A régi berendezésből megmentettek egy zongorát, három családi fotóalbumot és egy konyhai ebédlőszekrényt, melyek a felújított épületben tekinthetők meg. A kúriában közösségi tereket fognak kialakítani, hasznosítva a pincéket, a földszintet és a tetőteret is.

A Gyárfás-kúria a város északnyugati részén, egy park közepén áll. A földszintes épület L alaprajzzal rendelkezik. Főhomlokzatát két négyszögletes pillér által tartott nyitott tornác hangsúlyozza, amit háromszögű timpanon koronáz. A főbejárat fölött egy kőtábla látható a következő felirattal: „E ház három izben épült. 1728 – 1746 és 1775-ben. Javittatta Gyárfás Endre 1888-ban.” A tornác mögött egy előcsarnok található, melynek négyszögletes tömbje kiugrik az épület síkjából. Az épületrész lekerekített sarkait kompozit fejezetű pilaszterek keretezik. Jobb oldali sarkán a Petőfi látogatásának emléket állító fehér márványtábla kapott helyet. Az emléktáblát 1928-ban helyezték fel, Szentiváni Kálmán, a székelykeresztúri unitárius gimnázium tanárának kezdeményezésére. A főhomlokzaton egy másik emléktábla Bem József tábornoknak, az 1848–49-es forradalom fontos katonai alakjának állít emléket. Az előcsarnok bal oldalán található a pince bejárata.

Az épület udvari homlokzata mentén, L alakban egy veranda húzódik. Ezt a verandát ferde szélű, négyszögletes pillérek tartják és áttört mellvéddel rendelkezik. A veranda valószínűleg az 1888-as átalakítás során épült. Kezdetben nyitott volt, majd 1970 körül zárttá alakították. A restaurálás során eredeti állapotába állították vissza. A kúria homlokzatait egyébként egyszerű, egyenes záródású ablakok és kompozit fejezetes pilaszterek tagolják. A hátsó homlokzaton, az oszlopos veranda mögött is ez a tagolás érvényesül.

A kúria legjelentősebb terme a nyugati szárnyban húzódó „Nagy palota”, melynek mennyezetét barokk és rokokó stílusú stukkók díszítik. Ezek növényi motívumokat, szalagokat és rocaille-szerű díszítéseket mintáznak meg. A stukkók valószínűleg a 18. század második feléből származnak, ugyanis az 1812-ben készített leltárban már szerepelnek: „Egy festetlen fenyő deczkával béllett ajtó szemöldökök között lévő, négy vas sarkakon kétfelé nyíló, kolcs nélkül lévő egész záros, béllett, festetlen hitvány ajtón bémenvén a Nagy Palotába, melynek cifra festetlen cirádákkal ékesített Stakatúrája, a déli oldala közepe táján egy darabocska helyt a gerendák vége megrothadván, bészakadott.” A stukkók érdekessége, hogy valószínűleg a helyszínen, kézzel készítették őket, ugyanis egyes elemek dinamikusan és részletesen, mások viszont kevésbé precízen vannak megformázva. A kézzel mintázott stukkók egyébként a 18. századig voltak jellemzőek, később helyüket az előre gyártott darabok vették át. A terem ablakait nagy valószínűséggel a stukkók készítésének időszakában rendezték el, íves, elegáns záródással rendelkeznek, ami jól illeszkedik a mennyezet dekorációjához. Eredetileg három ablak lehetett itt, a terem északi bejáratát pedig a harmadik ablak átalakításával hozhatták létre. A „Nagy palotán” kívül hasonlóan reprezentatív lehetett a mellette található, dongaboltozattal fedett és stukkóval díszített helyiség is. A két termet nagy valószínűséggel a barokk korban alakították ki, az 1775-ös építkezés során.

A kúriát egykor kívül és belül falképek díszítették, melyek erősen töredékes állapotban kerültek felszínre. A főhomlokzat ablakai körül építészeti elemeket vagy ablakkereteket utánzó falképek töredékei láthatók. A vörös és okker árnyalatokban készült, illuzionisztikus külső festés a 19. századi beavatkozások eredménye lehet. A nagyteremben két különböző időszakból származó díszítőfestés nyomai láthatók, mindkettőt sablonnal készítették és stilizált virágdíszeket ábrázolnak.

A kúria főbejárata alatt fakeretes ajtó vezet a pilléreken álló, boltozatos pincébe. A fakeret egyik pillérén egy faragott rozetta látható, mellette az 1746-os évszámmal. Ez a dátum a főbejárat fölött elhelyezett kőtáblán is megjelenik, így lehetséges, hogy a kúria építési idejét jelzi. A pillér azonban másodlagos helyén található, kezdetben valószínűleg egy székelykapuhoz tartozott, melynek helyéről nincsenek pontos adatok. Az 1812-es leltár említ egy galambbúgos székelykaput, ennek bejárata felett azonban az „Anno 1758. Diebus Juli” felirat állt. A kúria nyugati szárnya alatti két pincehelyiség 15–16. századi lehet, a nagyterem alatti pince későbbi.

Petőfi Sándor a Gyárfás-kúriában töltötte utolsó estéjét, 1849. július 30-án. Székelykeresztúrról indult másnap a fehéregyházi csatába, ahonnan már  soha nem tért haza. Petőfi Sándor Varga Zsigmond meghívására látogatott el a kúriába, melynek nagyebédlőjében bivalytejes puliszkát szolgáltak fel vacsorára. A kúriában eltöltött estét Varga Zsigmond fiának, ifj. Varga Zsigmondnak a Gyárfás Endréhez 1899-ben írt visszaemlékező leveléből ismerjük: „1849. július 30-án érkezett Bem tábornok kis táborával Székelykeresztúrra […] Később híre szaladt, hogy Petőfi is megérkezett, s fenn van a piactéren. Ezen hírre édesapám rögtön felsietett a piacra, s ott a Novák Antal kereskedése előtt másokkal együtt beszélgetve megtalálta Petőfit, kit meghívott vacsorára bivalytejes puliszkára. Ő a meghívást szívesen és örömmel fogadta el. […] Vacsora után, mely igen jó hangulatban folyt le, kimentek a kertbe, s ott letelepedve a padokra, igen vidám társalgás közt csak hamar énekre gyújtottak […] Ilyen hangulatban maradt a kedves társaság 12 óráig. 12 órakor mindenki távozott szállására. Búcsúzáskor megígérte Petőfi, hogy ha a harc szerencsés kimenetelű lesz, vissza fog térni. Nem tért vissza, de szelleme ott maradt a szívekben.” A kertben történő eseményeket több legenda is övezi. Az egyik szerint Petőfi a körtefa alatt ülve írt a házi kisasszony kérésére egy három soros kis verset annak emlékkönyvébe. Ha hihetünk a legendának, akkor ez lenne a költő utolsó verse, erről azonban nem maradt fent semmilyen bizonyíték. Úgy tartják, hogy Petőfi ezen az estén elszavalta az „Egy gondolat bánt engemet…” című versét, de erre vonatkozóan sincsenek pontos forrásaink.

A körtefa maradványa, mely alatt a vendégek az estét töltötték, máig látható a parkban, egy köré épített pavilon alatt. A fa előtt, kis emléktáblán Kányádi Sándor 1954-ben írt verse olvasható: „Haldoklik az öreg tanú,/ Petőfi vén körtefája./ Azt beszélik ő látta volt/ verset írni utoljára.” A körtefa az 1970-es évek elején halt ki, de később többször újraültették. Mára a település fontos szimbóluma és emlékhelye.

1. Fehér János: Ansamblul Conacului Gyárfás din Cristuru Secuiesc (jud. Harghita). Studiu preliminar de istoria artei. Baraolt, 2023.
2. Mednyánszky Simó Anna-Mária – Mednyánszky Simó Zsolt-István: Cercetare de parament. Conacul Gyárfás. Str. Petőfi Sándor 34 Cristuru Secuiesc. Odorheiu Secuiesc, 2023.
3. Nyárádi Zsolt: Raport de diagnostic arheologic. Cristuru Secuiesc (jud. Harghita), Str. Petőfi Sándor nr. 34 (Conacul Gyárfás). Odorheiu Secuiesc, 2023.