TELEKI-KASTÉLY

Marossárpatak 1674-ben – a gernyeszegi uradalom tartozékaként – került a Teleki család tulajdonába, amikor I. Apafi Mihály fejedelem főtanácsosának, Teleki (II.) Mihálynak adományozta. 1756-ban Sáromberke és Marossárpatak kiszakadt a gernyeszegi birtoktörzsből, ugyanis Teleki (I.) Sándor 1754-ben bekövetkezett halálát követően birtokát első és második házasságából származó fiai között osztották fel: míg Sáromberkét gr. Teleki (II.) Sámuel, addig Marossárpatakot gr. Teleki (I.) Lajos kapta, aki feleségével, iktári Bethlen Katalinnal megalapította a család sárpataki ágát. A sárpataki Telekiek – a gernyeszegi, sáromberki vagy kendilónai ággal szemben – azonban szerényebb közéleti pályát futottak be és kevésbé vettek részt a politikai és kulturális életben.

A birtok ezt követően apáról fiúra szállt. Gr. Teleki (IV.) Lajos halálát követően a vagyon két fia között oszlott meg, így a 19. század második felében a településen két nemesi udvar épült ki, két klasszicista stílusú kastéllyal: a Teleki (I.) Domokos-féle felső- és a Teleki (VIII.) Mihály-féle alsóudvar. Teleki Domokos Torda vármegye főispánja, 1784-től pedig a marosvásárhelyi református kollégium főgondnoka volt, az ő nevéhez köthető a marosvásárhelyi Teleki-palota építése. Teleki Mihály területi táblabíró, kamarás és belső titkos tanácsos, 1804-től pedig Marosszék adminisztrátora, majd főkirálybírója volt, emellett jelentős szerepet játszott a marosvásárhelyi színjátszás meghonosításában, ugyanis ő volt az 1803-ban alakult Theatralis Commissio első elnöke.

A felső kastély utolsó grófi lakója br. Bornemisza András felesége, Teleki Polixéna volt. Halála után a birtokot a család trancsi ágából származó gr. Teleki Arctúr, avagy Dudu bácsi örökölte. Teleki Arctúr fia, Béla 1933 őszén Magyarországra távozott, a kastélyt és a hozzá tartozó javakat pedig eladta Alexandru Vaida-Voievod román miniszterelnök fiának, Mirceának. Mircea Vaida-Voievod tavasztól őszig tartózkodott a kastélyban, távollétében Kis László intéző viselte gondját az épületnek. 1937-ben Mircea a kastélyt és a parkot övező birtokokat eladta a sárpatakiaknak, ami nagyban hozzájárult a település későbbi gazdasági fejlődéséhez. Mircea 1940-ben, a bevonuló magyar katonák elől menekülni kényszerült, így a kastély sokáig gazdátlanul állt. Az épületet különböző katonai alakulatok dúlták fel, földszintjét tönkretették. A negyvenes évek közepéig több család talált ideiglenes menedékre az elhagyatott kastély falai között. Az 1945 után visszatérő Mircea áruba bocsátotta birtokát, ami végül az impozáns felső kastély tragédiájához vezetett, ugyanis az új tulajdonos, Kövesdi (Petreanu) Dumitru toldalagi lakos az épületet lebontatta, anyagát eladta, ezt követően pedig a park fáit is letarolta.

Az alsó kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa, gr. Teleki (XIV.) József leszármazottak nélkül halt meg. A kastélyt és a hozzá tartozó birtokot unokaöccse, az Egyesül Államokban élő (V.) Károly igényelte vissza 2005-ben. Az épületben 1951 óta gyermekek és fogyatékos nők kórháza működik, ebből kifolyólag az évek során számos kiegészítő épületet emeltek a kastély köré, viszont az 1967-ben eszközölt általános javítási munkálatokon kívül a műemlék külsején nem változtattak. A kastélyt egy ideig a Maros Megyei Tanács bérelte a tulajdonos családtól, néhány éve pedig meg is vásárolta az ingatlant és a hozzá tartozó parkot. Az épületet máig a kórház vezetősége kezeli és kórházotthon működik benne.

Egykor mindkét kastély igényes bútorzattal, értékes festményekkel (családi portrékkal és miniatúrákkal), illetve gazdag könyvtárral rendelkezett, ezek azonban a második világháború alatt és az államosítást követő időszakban elkallódtak.

Az egykori felső kastély építésének pontos ideje ismeretlen, a 19. század közepére datálható. A szimmetrikus elrendezésű, kétszintes épület főhomlokzatát egy hangsúlyos középpavilon és két sarokpavilon uralta, melyeket manzárdtetők emeltek ki. A középpavilon alsó szintjén félköríves portikusz nyílt, melyre balusztrádos kocsifeljáró vezetett, felső szintjén korinthoszi pilaszterekkel tagolt félköríves ablakok sora kapott helyet. A sarokpavilonok alsó szintjét 1–1 szegmensíves-, felső szintjét pedig 1–1 egyenes záródású ablak törte meg. A köztes szárnyakon szintén egyenes záródású ablakok helyezkedtek el, a felső szinten íves szemöldökpárkány díszítette őket. Az együtteshez egy kétszintes bástyaépület is tartozott, földszintjén egy nagyobb és két kisebb szoba, konyha és kamra, emeletén pedig egy társalgó és három kisebb szoba kapott helyet. A bástyához a parádés lovak istállója és a kertészlak csatlakozott. A kastély előtt díszpark húzódott, melyet Afrikából hozott fafajták, egzotikus növények és egy sziklákkal körülvett tó díszített.

A Teleki család alsó kastélya máig áll a falu központjában. A szimmetrikus elrendezésű, földszintes épület a pest környéki empire udvarházak látványát idézi, előképeinek a fóti Károlyi-kastély, a dégeni Festetich-kastély vagy a csákvári Esterházy-kastély tekinthető, viszont ezek mérete jóval meghaladja a szerényebb léptékű sárpataki rezidenciát. Az épület főhomlokzata öttengelyes, a széleken sarokpavilonok, középen oszlopos portikusz húzódik, melyre íves kocsifeljáró vezet. A timpanon fölötti lépcsőzetes attikán a Teleki család nagyméretű, igényesen képzett, domborműves címere kapott helyet. A sávozott homlokzatokat szegmensíves záródású, egyszerű keretezésű ablakok sora töri meg. Az épület szimmetrikus alaprajzzal rendelkezik, helyiségei a hosszanti középfolyosó két oldalán nyílnak, legnagyobb terme a főbejáraton keresztül megközelíthető előcsarnok/ hall. A pinceszintet dongaboltozat, a földszinti helyiségeket pedig síkmennyezet fedi. A szalonokat valamikor 18–19. századi festők alkotásai díszítették, továbbá gazdag könyvtárat és levéltárat őriztek az épületben. A kastély előtt nagyméretű díszudvar helyezkedik el,  mögötte pedig egykor gazdasági épületek álltak, melyek közül a díszes külsejű lóistálló emelkedett ki.

A felső kastély dombjának keleti oldalán emelkedik a Teleki-család sárpataki ágának kriptája, amit gr. Teleki (I.) Domokos építtetett a 19. század első felében. A piramist idéző épület a napóleoni idők empire ízlésvilágát tükrözi, bejáratát két zömök, dór fejezetes oszlop keretezi. A sírkövek egy része az évek során elkallódott, másik részük pedig megrongálódott, mára csupán Teleki (VII.) Mihály, Teleki Eszter, Teleki (IV.) Lajos és Teleki (II.) Károly rossz állapotban lévő sírkövei találhatók benne.

Miután Mircea Vaida-Voievod a negyvenes évek elején, a bevonuló magyar katonák elől elmenekült, kastélya több családnak nyújtott ideiglenes menedéket. Egyes elbeszélések szerint ide menekült egy debreceni zsidó család két nő és két leány tagja. A nők férjei állítólag magyar tisztek voltak, feleségeiket, zsidó származásuk miatt, azonban rejtegetniük kellett. A félreeső sárpataki kastély azonban rövid ideig biztosított számukra búvóhelyet, a front közeledtével elárulták és elhurcolták őket. A második világháború vége felé Kaáli Nagy Sándor üzletember és felesége lakott a kastélyban. Egyes feltételezések szerint Sándor orosz kém volt, szolgálólányuk, Babos Jánosné Berta pedig többször tanúja volt annak, amint repülőgépekről levelet dobtak le az udvarra. A házaspárt rövidesen letartóztatták, így többé nem látták őket a faluban.

A negyvenes évek elején érdekes események verték fel Marossárpatak nyugalmát, ugyanis a falubeliek elbeszélése alapján a Telekiek kastélyában és annak környékén kísértetek garázdálkodtak. A különös esetet számos korabeli újság örökítette meg. Szemtanúk állítása szerint éjszakánként egy bútorokkal telerakott ökrös szekér vonult végig a kastélyhoz vezető szerpentinen, majd teljesen üresen tért vissza. Egyesek így emlékeztek a titokzatos kocsissal való találkozásra: „megpróbáltak szóba állni a kísértetkocsi tetején ülő vénasszonnyal, azonban, amikor megszólaltak – kénköves lángok és nagy porfelhő keletkezett és az ökrök olyan vágtába kezdtek, hogy az még versenylovaknak is becsületére válnék.” Mások azonban találtak logikus magyarázatot a történtekre. A hosszú ideig gazda nélkül álló kastély berendezését ugyanis az évek során a falubeliek elhordták, ám az új lakó, Kaáli Nagy Sándor, beköltözése után leltározásba kezdett. A bútorok elhordói, félve attól, hogy a tárgyakat házaikban megtalálják, éjszakánként, titokban szolgáltatták azokat vissza. Móricz Zsigmond szellemekről szóló cikksorozata 1942-ben jelent meg, így minden bizonnyal nagy hatást gyakorolt sárpataki olvasóira.

1. Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.
2. Biró József: Erdélyi kastélyok. Új Idők Irodalmi Intézete, Budapest, 1943.
3. Keresztes Gyula: Maros megyei kastélyok és udvarházak. Impress Kiadó, Marosvásárhely, 1995.