WESSELÉNYI-KASTÉLY

Zsibó 1387-ben jelenik meg először az írott forrásokban, Zybotheleke formában. A mezővárosi rangú település birtokosa 1423 és 1584 között a kusalyi Jakcs család volt. Az uradalom 1584-ben került a Wesselényi család tulajdonába, miután Báthory István fejedelem Hadad várával és 16 faluval együtt Wesselényi Ferenc kincstárnoknak adományozta. Zsibón a 17. században már minden bizonnyal állt egy nemesi udvarház, amit egy kezdetleges erődítmény is védelmezett. Az udvarházat id. Wesselényi István és felesége, Bánffy Kata 1702-ben felújíttatta, ám nem sokkal később, az 1705. évi zsibói csata során súlyos károkat szenvedett. Az épület helyreállítására 1749-ben, ifj. Wesselényi István és felesége, Daniel Polixéna idején került sor. A főúr ezt követően – a bonchidai mintájára – egy istállót is építtetett a birtokon. Az istálló keleti homlokzatán egy 1755-ös feliratos tábla jelzi építésének idejét. Ifj. Wesselényi István nevéhez köthető a kastély feletti dombon álló családi kripta befejezése is, melyet még édesanyja, Bánffy Kata kezdett építeni férje 1734-ben bekövetkezett halála után. A család tagjai a 18–19. század folyamán ide temetkeztek.

A nagyszabású zsibói építkezések Wesselényi István és Daniel Polixéna fiának, id. Wesselényi Miklósnak a nevéhez köthetők. A báró 1771-ben lovardát építtetett az istálló mellé, ezzel is növelve a zsibói ménes hírét. A ménest egyébként még Wesselényi Pál állította fel 1660 körül. Az állomány kezdetben erdélyi lovakból állt, majd különféle példányokkal gazdagodott az évek során. Wesselényi Miklós katona lévén keveset tartózkodott Zsibón, így csak édesanyja, Daniel Polixéna 1775-ben bekövetkezett halála után vette át a birtok igazgatását. 1777-ben kötött házasságot Cserei Helénával és 1778-ban telepedett le véglegesen Zsibón. Minden bizonnyal ekkor merült fel a kastélyépítés gondolata is, aminek még ebben az évben hozzá is láttak. Az építkezés több szakaszban zajlott. Az első szakasz 1778 és 1785 közé tehető, ekkor épült meg a ma is álló központi épülettömb. Az építkezés 1785 és 1791 között szünetelt, ugyanis a báró ekkoriban a kufsteini börtönben raboskodott, amiért 1784-ben megostromolta gr. Haller János csákigorbói udvarházát. A munkálatok 1791 és 1796 között indultak újra, ám ekkor csak kisebb javításokra, illetve néhány üveges-, lakatos- és asztalosmunka kivitelezésére került sor. Az építkezés második jelentős szakasza 1796-ban kezdődött és a báró 1809-ben bekövetkezett halálával ért véget. Ekkor került sor a további épületrészek megépítésére és a belsők kialakítására, illetve bebútorozására. Özvegye, Cserei Heléna férje halála után is folytatta az építkezést, így a kastély 1830-ra készült el teljesen. Cserei Heléna 1831-es haláláig vezetett költségvetés-naplója értékes információkat szolgáltat a birtokon dolgozó mesterekről. Id. Wesselényi Miklóst a kor különc figurájának tartották. Veress Dániel így jellemezte a gyakran „zsibói bölényként” emlegetett bárót: „… valóban alkalmas volt egy regényhős szerepének betöltésére. Életébe, némileg egyoldalúsított alakjába sok minden belefért: leányszöktetés, állami, vallási tilalmak megszegése, fegyveres birtokháborítás, öt letöltött kemény év az Inn folyó felett komorló hírhedt várbörtönben, Kufsteinban.” A házaspár 11 gyermeke közül csupán a tizedik, ifj. Wesselényi Miklós érte meg a felnőttkort, aki édesanyja halálát követően megörökölte a zsibói birtokot.

Ifj. Wesselényi Miklós nevéhez köthető a birtok modernizálása és a kastély jelenlegi formájának kialakítása, ugyanis az 1830-as években lebontották annak déli falát, csak a sarokpavilont hagyták meg a szélén. Írói munkássága révén rendszeresen vezetett naplót, melyből élete jelentős eseményei ismerhetők meg. 1838-ban a budapesti árvízben több ember életét is megmentette, innen ered az „árvízi hajós” elnevezése is. Lux Annával kötött házasságából származik Miklós és Béla. Wesselényi Béla 1847-ben született Zsibón, a főrendiház örökös tagja, híres sportlovas és versenyistálló-tulajdonos volt. D’Aubin Franciskával kötött házasságából két leánya, Ilona és Pálma született. Wesselényi Ilona 1898-ban Teleki Arcturhoz ment feleségül, az ő házasságukból származik a „virágárus grófnőként” ismert, Teleki Gemma, illetve Teleki Béla politikus és történész. A zsibói kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Arcturné Wesselényi Ilona volt.

A kastélyban az államosítást követően iskola, líceum és bentlakás rendezkedett be, de pionírházként és múzeumként is működött, egy ideig pedig a természetkedvelő fiatalok kutatóközpontjának is otthont adott. A kastély belsejét a kommunizmus idején teljesen átalakították, díszítőelemeit eltávolították, bútorait és berendezési tárgyait pedig elhordták. A kastély homlokzatát díszítő családi címert a pincébe helyezték, ahol átvészelte a megpróbáltatásokkal teli időszakot. A 20. század közepén a családi kriptát megrongálták és kifosztották, feliratos sírkövei ebben az időben nagyrészt megsemmisültek, kettőt közülük a település református templomában őriznek. A kastélyt egykor impozáns angolpark övezte, melyet az államosítást követően erősen elhanyagoltak. A parkot 1968-ban, Vasile Fati, a kastélyban működő iskola biológiatanárának kezdeményezésére botanikus kertté alakították, ami ideig az iskolához tartozott, majd „Vasile Fati” Botanikus Kert néven önálló létesítménnyé vált. A zsibói botanikus kert máig nagy népszerűségnek örvend a turisták körében, jelenleg melegházak, akvárium-terem, madárház és vadaspark is tartozik hozzá.

A kastélyt 2012-ben kapták vissza a család leszármazottai, akik 2014-ben az eladása mellett döntöttek. Az épület ezt követően többször is gazdát cserélt, 2021-ben a kolozsvári Micro Vision Consult Kft. vásárolta meg, tőlük pedig a magyarországi Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványhoz tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került. A Szilágy Megyei Tanács 2021-ben az eladások érvénytelenítését kérvényezte a bíróságon, arra hivatkozva, hogy megfosztották a törvény által biztosított elővásárlási jogától. A kastély jelenleg romló állapotban van, vakolata omladozik, festékrétege megkopott, a máig (2025) tartó tulajdonjogi pereskedés pedig csak ront az állapotán.

Zsibó már a 16. század végétől a Wesselényi család uradalmi központja volt, itt álló kastélyuk pedig Erdély egyik legnagyobb vidéki késő-barokk kastélyának számít. Az épületegyüttest eredetileg négyszög alakúra tervezték, belső udvarral, ám ebből mára csupán az északi szárny és a két hozzá kapcsolódó sarokpavilon (a tulajdonképpeni főépület), illetve a két déli pavilon áll. A keleti szárny a melléképületeket foglalja magába és csak részben maradt meg, a déli szárnyat a 19. században lebontották, a nyugati szárny megépítésére pedig a források alapján sosem került sor. A kastély eredeti alaprajzi elrendezése nem követi az erdélyi kastélyépítészet hagyományait, sokkal inkább a Pest környéki barokk kastélyok stílusát idézi.

A jelenleg látható kastély tehát a teljes egykori együttes északi, kétszintes szárnya. Ezt az épületrészt egy hangsúlyos középpavilon, két épületszárny és az ezek végén emelkedő két sarokpavilon alkotja. A déli homlokzata az udvarra néz, középrészét egy hullámos vonalú, balusztrádos erkély díszíti. Az erkélyre félköríves ajtó vezet ki, melynek kétoldalán 2–2 félköríves ablak nyílik. A központi ablaksor felett hangsúlyos koronázópárkány, majd szalagfonatos attika húzódik. Utóbbit egykor a Wesselényi család címere, Mars és Herkules szobra, illetve négy talpas urna díszítette. A kiugró erkély középen három nagyméretű konzolon, szélein pedig egy-egy karcsú oszlopon nyugszik. Az oszlopok között a nagyméretű, félköríves kapualj nyílik.

A parkra néző, északi homlokzat középrészét egy kiugró, balusztrádos, árkádokkal tagolt tornác teszi hangulatossá, melyre jobb oldalt impozáns kőlépcső vezet fel. Az árkádsor felett – a déli homlokzathoz hasonlóan – koronázópárkány és attika látható. A közép- és sarokpavilonokat félköríves nyílások, a közöttük húzódó épületszárnyat pedig egyszerű, egyenes záródású ablakok sora díszíti. A pavilonok részekre bontott, gúla alakú tető mozgalmas tömeghatást kölcsönöz az épületnek.

A központi pavilon emeletén helyezkedett el egykor a reprezentatív nagyterem, melynek kétoldalán folyosók húzódtak, ahonnan a különböző szobák nyíltak. A termeket fehérmázas empire kályhák, illetve ezekkel egykorú bútorzat díszítette. A kastélyban Biró József feljegyzései szerint gazdag családi arcképanyagot is őriztek.

A kastély építésénél több mester is közreműködött, kiknek neve Wesselényi Miklósné Cserei Heléna költségvetés-naplójában is megjelenik. Innen tudjuk például, hogy az egyik Neuhauser a 19. század elején Zsibón dolgozott. A naplóban nem örökítették meg a mester teljes nevét, ám Kazinczy Ferenc első erdélyi útja alkalmával lejegyzi, hogy 1805-ben a fiatal szebeni mestert, Franz Neuhausert látta Zsibón dolgozni. Az ő kezéből kerültek ki az ebédlő vászonra festett vadászjelenetei.

A költségvetés-naplóban egy cseh származású építész és freskófestő, Franz Wrabetz nevével is találkozunk, akihez érdekes történetek kapcsolódnak. Wrabetz az 1780–1790-es években Sennyei János és Vécsey Miklós magyarországi birtokán dolgozott, ám megbízhatatlan anyagi ügyei miatt hamar perbe keveredett a főurakkal. Ennek következtében Vécsey a kassai adósok börtönébe záratta. Innen Andrássy Károly gróf váltotta ki a mestert, akit szakmai képességei miatt görcsöni építkezéseihez szerződtetett. Wrabetz váratlanul hagyta félbe a görcsöni építkezéseket és utazott Zsibóra, ahol Wesselényi Miklós – kétes múltja ellenére is – fogadta őt. Andrássy ezt követően elfogatta és ismét a kassai börtönbe záratta Wrabetzet, ahonnan Wesselényi Miklós szabadította ki. A mester 1796-ban egy Cserei Helénának címzett levélben mondott köszönetet szabadulásáért. A levélben egy allegorikus rajzot is készített, melyben a feltámadás jelenete látható – a művész újjászületésének jelképeként –, a háttérben pedig a zsibói kastély jelenik meg. A rajz a kastély legkorábbi ismert ábrázolásának tekinthető és egyszerűsége ellenére is bizonyítja, hogy Wrabetz jól ismerte az épületet. A rajz alapján biztosan meghatározható, hogy az északi főszárny és a sarokpavilonok már 1796-ban készen voltak. A többi épületrészt csak jelzi rajzán a művész, így azok elkészítése ekkor még hátra volt. Nem tudjuk pontosan, hogy Wrabetz mit dolgozott Zsibón, de a források alapján 1796 tavaszán és őszén biztosan ott tartózkodott.  Közreműködhetett a szobák belső kiképzésében, illetve mint festő is részt vehetett a belső díszítés munkálataiban is.

1. B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970.
2. Biró József: Erdélyi kastélyok. Új Idők Irodalmi Intézete, Budapest, 1943.
3. Brad Szidónia: A zsibói Wesselényi-kastély és Botanikus kert. Mesteri dolgozat, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Kar, Kolozsvár, 2014.
4. Zsigmond Attila: A csibói Wesselényi-kastély. In: Molnár János (szerk.): Torony Erdély kapujában – Tanulmányok Zsibó életéből. Zsibó, 1996.