A Károlyi családhoz kapcsolódó kastélyok
A Károlyi család a legősibb magyar főnemesi családok egyike. A történeti hagyomány szerint a Kaplyon nemzetségből származnak, amely a honfoglaláskor nyerte birtokait, köztük Kaplonyt és Nagykárolyt, amelyről később a nevüket is kapták. A család tagjai az évszázadok folyamán meghatározó szerepet töltöttek be a vidék katonai, politikai és kulturális életében. Nagyságukat bizonyítja, hogy 1609-ben bárói, majd 1712-ben grófi rangra emelkedtek. Mai hírlevelünkben három olyan kastélyt mutatunk be, melyek építésében a Károlyi család meghatározó szerepet játszott.

Nagykároly a Károlyi család ősi fészke. Itt álló kastélyuk története egészen a 15. századig nyúlik vissza, amikor Károlyi Lancz László engedélyt kapott egy kőház építésére. Ezt a házat a török fenyegetések miatt, a 17. század folyamán erődítették: várfallal, bástyákkal és vizesárokkal látták el. Az idővel elavulttá vált erődítményt a 18. század végén lebontották, ezzel egyidőben pedig az udvarházat is jelentősen átépítették. Gr. Károlyi József megrendelésére, Bitthauser József uradalmi építész tervei alapján, 1792 és 1795 között megépült a négyzet alaprajzú, belső udvaros, késő barokk kastély.
A kastély jelenlegi, historizáló alakját 1893 és 1896 között nyerte el, gr. Károlyi István idején. Ekkor az épület alaprajzát különböző épületrészekkel és tornyokkal tették mozgalmassá, homlokzatait pedig neogótikus stílusban alakították át. A kastélyt Meining Arthur tervezte, kinek nevéhez számos impozáns 19. századi épület, többek között a tiszadobi Andrássy-kastély terve is köthető, ami a nagykárolyi kastély egyik legközelebbi analógiája. A kastély építésének történetét egy fekete márványtábla örökíti meg, melyet Károlyi István helyezett az épületre, a munkálatok befejezésekor.
A kastély az első világháború idején erősen rossz állapotba került, a család ekkor már nem is használta állandó lakhelyként. A második világháború idején katonai iskolát, 1944-ben pedig katonai kórházat rendeztek be falai között. A felújított épület jelenleg a nagykárolyi önkormányzat tulajdona és a Szatmár Megyei Múzeum nagykárolyi részlege működik benne.

A nagykárolyi Károlyi-kastély adatlapja ide kattintva érhető el.

A nagykárolyi Károlyi-kastély

Mácsa legfontosabb birtokosa a 18–19. század folyamán a Csernovics család volt. A szerb eredetű nemesi család 1724-ben tett szert Arad vármegyei birtokokra, köztük Mácsára is, ahol ezt követően megépítették az első, szerényebb jellegű udvarházukat. A jelenlegi kastély építése két szakaszban zajlott. A keleti szárny és a hozzá tartozó két torony 1815 és 1830 között épült meg, Csernovics Pál kezdeményezésére.
A birtok és a kastély 1866-ban került a Károlyi család tulajdonába, ennek körülményei azonban máig tisztázatlanok. Míg egyes feltételezések szerint az úri szenvedélyeinek előszeretettel hódoló Csernovics Péter kártyajátékban veszítette el a családi birtokközpontot, addig más változatok szerint a Károlyiak vásárlás útján jutottak az együtteshez. Annyi bizonyos, hogy 1866 után már Károlyi György megbízásából zajlottak az építkezések, melyek során elkészült a kastély nyugati szárnya és négyszintes, impozáns tornya. Ekkor került az épületre a Károlyi család címere is, ami emléket állít a család mácsai építkezéseinek.
A kastély Károlyi Gyula, Magyarország 1931 és 1932 közötti miniszterelnökének a kezén is megfordult, tőle vásárolta meg 1939-ben Adam Iancu orvos, akitől 1949-ben államosították. Jelenleg az aradi Vasile Goldiș Nyugati Egyetem tulajdona. Az épület historizáló stílusú, megjelenésében a késő barokk, neoreneszánsz és klasszicista építészeti elemek keverednek.

A mácsai Csernovics-kastély adatlapja ide kattintva érhető el.

A mácsai Csernovics-kastély

Bályok a 18. századtól a Károlyi család birtoka. Az itt álló kastélyt gr. Károlyi Tibor és felesége, gr. Degenfeld-Schonburg Emma építtették az 1890-es években. A házaspár állandó lakhelye és birtokközpontja ekkoriban Mácsán volt, amit Tibor édesapja, Károlyi György szerzett meg Csernovics Pétertől. A bályoki kastélyt vélhetően kisebb fiúknak, Imrének szánták, hiszen Mácsa az elsőszülött fiút, Károlyi Gyulát illette.
Károlyi Imre 1904-ben vette birtokba örökségét. Az ő idejében, 1914 előtt nyerte el a kastély jelenlegi formáját. A Károlyi Tibor által épített, majd Károlyi Imre által véglegesített kastély a Partium és Erdély historizáló építészetének jelentős emléke. Mozgalmas tömegét eredetileg meredek nyeregtetők hangsúlyozták, melyek franciás jelleget kölcsönöztek neki. Ez a tetőzet valamikor 1914 előtt tűnt el az épületről, egyes feltételezések szerint tűzvész pusztította el, de lehet, hogy éppen az új tulajdonos, Károlyi Imre távolította el, hogy rezidenciáját a korban divatos, romantikus stílusban alakítsa át. Az immár lapos tetejű kastély lőréses pártázatot kapott, ami által megjelenése angolos, várszerű lett.
Károlyi Imre 1918 után végleg elhagyta Erdélyt, a bályoki kastélyt pedig Iosif Pincas bankárnak adta el. Iosif Pincas jelentős vagyonnal és Románia-szerte kiterjedt birtokokkal rendelkezett a két világháború közötti időszakban. A román nemesi családból származó Gheorghe Ghica húgával, Dianával kötött házasságot, ezt követően a bályoki birtok felét sógorának ajándékozta. Iosif Pincas Párizsban öngyilkos lett, miután felesége elhagyta őt, így a birtok az államosításig a Ghica család tulajdonában maradt. A kastély a rendszerváltás után többször cserélt gazdát, jelenleg a Manevi Zrt. tulajdona.

A bályoki Károlyi-Degenfeld kastély adatlapja ide kattintva érhető el.

A bályoki Károlyi-Degenfeld-kastély