A Wesselényi család régi magyar nemesi család, melynek eredete Nógrád megyéhez kötődik. A család tagjai a 16. század derekán telepedtek le Erdélyben, ahol hamar vezető politikai szerepekhez és kiterjedt birtokokhoz jutottak. Ezek közül a legjelentősebb a hadadi és zsibói uradalom, melyeket br. Wesselényi Ferenc, Báthory István fejedelem generálisa szerzett. Hadadon, Zsibón és Drágon impozáns kastélyok épültek, melyek máig őrzik a birtokos család emlékét. Mai hírlevelünkben a Wesselényi család kastélyait mutatjuk be a történelmi Szilágyság területén.
Hadadon két kastélya áll a Wesselényi családnak: a korábbi, barokk kastély az 1760-as években épült és máig a Wesselényi nevet viseli, a későbbi azonban ma Degenfeld-kastélyként ismert, 1812 és 1815 között épült az eklektika szellemében.
A barokk kastély megrendelője br. Wesselényi Ferenc és felesége, Rhédey Zsuzsanna volt. A kastélyt az 1760-as évek elején kezdték építeni, amikor a barokk stílus Erdély minden részén meghonosodott. Míg a 18. század első felét a régi épületek barokk szellemben való átalakítása jellemezte, addig a század második felében már teljesen új, barokk alaprajzú kastélyokat és udvarházakat kezdtek építeni, melyek közül a hadadi az egyik legkorábbi példának tekinthető. A kastély államosítás előtti tulajdonosa Wesselényi Mária és férje, Bánffy József volt. A kastélyt a rendszerváltás után visszakapták az örökösök, akik 2006-ban egy magyarországi üzletembernek adták el. Az új tulajdonos az épületet az önkormányzat használatára bocsátotta. A kastély jelenleg üresen áll.
Olvasson tovább a hadadi Wesselényi-kastélyról.
A hadadi Wesselényi-kastély
A ma Degenfeld-kastélyként emlegetett második nemesi rezidencia építése Hadadon Wesselényi József és felesége, Kendeffy Ráchel nevéhez köthető. A kastély építéséről nagyon kevés forrás áll rendelkezésünkre, annyi bizonyos, hogy József közvetlenül az öröklés után, 1812-ben hozzálátott az építéséhez. A klasszicista stílusú kastély egy fogadó helyére épült, melyet még id. Wesselényi Farkas építtetett 1802–1805 között. A birtok 1874-ben került a Degenfeld-Schonburg család tulajdonába, miután Wesselényi Terézia és férje, a német származású Christoph von Degenfeld-Schonburg megörökölték. A rendszerváltás után a család Münchenben élő leszármazottja, Degenfeld Pál 2006-ban kapta vissza az épületet, majd több állagmegőrző munkálatot végzett rajta. Az örökös 39 évre a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozására bízta a műemléket. Eddig a kastély egyik szárnyát sikerült belülről felújítani és lakhatóvá tenni.
Olvasson tovább a hadadi Degenfeld-kastélyról.
A hadadi Degenfeld-kastély
Zsibó már a 16. század végétől a Wesselényi család uradalmi központja volt, itt álló kastélyuk pedig Erdély egyik legnagyobb vidéki késő-barokk kastélyának számít. A kastélyt a Wesselényi család két kiemelkedő tagja építtette a 18. század második felében. A nagyszabású építkezések a „zsibói bölényként” emlegetett id. Wesselényi Miklós idején kezdődtek és fia, ifj. Wesselényi Miklós idején fejeződtek be teljesen. Ifj. Wesselényi Miklóst az „árvízi hajósként” emlegették, miután 1838-ban több ember életét is megmentette a budapesti árvízben. Az épületegyüttest eredetileg négyszög alakúra tervezték, belső udvarral, ám ebből mára csupán az egyik szárny és a sarokpavilonok állnak. Eredeti alaprajzi elrendezése a Pest környéki barokk kastélyok stílusát idézi.
A kastélyt 2012-ben kapták vissza a család leszármazottai, akik 2014-ben az eladása mellett döntöttek. Az épület ezt követően többször is gazdát cserélt. A máig tartó tulajdonjogi viták miatt állapota fokozatosan romlik. A kastélyt egykor impozáns angolpark övezte, melyet az államosítást követően erősen elhanyagoltak. A parkot később botanikus kertté alakították, ami máig nagy népszerűségnek örvend a turisták körében.
Olvasson tovább a zsibói Wesselényi-kastélyról.
A zsibói Wesselényi-kastély
A zsibói Béldi-kastély története is kapcsolódik a Wesselényi családhoz. A Béldi család a 20. század elején jutott birtokhoz Zsibó környékén, miután a zsibói birtokos Wesselényi Béla lánya, Wesselényi Pálma 1903-ban feleségül ment gr. Béldi Kálmánhoz. A Zsibó központjától mintegy három kilométerre húzódó telket a menyasszony édesapja ajándékozta az ifjú párnak. A zsibói Béldi-kastély 1903 körül épült az ifjú pár számára. Béldi Kálmán és Wesselényi Pálma nem élvezhették sokáig zsibói rezidenciájuk kényelmét, hiszen a második világháború idején menekülni kényszerültek, visszatérésüket követően pedig államosították tulajdonukat. A kastélyt 2009-ben szolgáltatták vissza a család leszármazottjának, Béldi Lászlónak, akitől még ugyanebben az évben a Szilágy megyei önkormányzat vásárolta meg az együttest. Az épület jelenleg üresen áll, állapota fokozatosan romlik.
Olvasson tovább a zsibói Béldi-kastélyról.
A zsibói Béldi-kastély
Drág a 18. században került a hadadi Wesselényi család tulajdonába. A település fontos szerepet töltött be a Wesselényi család életében, ugyanis a család ezt követően közel másfél évszázadon át itt tartotta birtokközpontját. A kastély magját a Kamuthy család 1620 és 1628 között épített késő reneszánsz udvarháza képezi, amit a 19. század elején br. Wesselényi István egy U alaprajzú, klasszicista stílusú kastéllyá alakított. A 19. század eleji építkezések 1816 környékén fejeződtek be, ugyanis a kastély előtti kovácsoltvas kapu fölött ez az évszám jelenik meg. A kastélyt az 1848-as zavargások után helyreállították, homlokzatait pedig romantikus stílusban alakították át. Ekkor hozták létre a kastély körüli angolkertet is.
A 19. század második felében Wesselényi Sarolta örökölte a birtokot, aki 1882-ben gr. Bethlen Ödön kolozsi főispán és országgyűlési képviselő felesége lett, így a drági uradalom utolsó évtizedei a bethleni Bethlen családhoz kötődnek. A Bethlen család örökösei a 2000-es évek elején kapták vissza a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot, amit később eladtak a drági önkormányzatnak. A település vezetősége az évek során több kísérletet is tett kastély helyreállítására, de ezek közül egyik sem valósult meg. A kastély jelenleg erősen romos állapotban van.
Olvasson tovább a drági Wesselényi-kastélyról.
A drági Wesselényi-kastély
