A reneszánsz művészet Firenzéből indult, majd a 15. század folyamán Itália-szerte elterjedt. Hatása Magyarországon először Mátyás király budai udvarában jelentkezett, Erdélybe pedig a 15. század utolsó évtizedében szivárgott be. A reneszánsz stílusjegyek kezdetben a díszítőművészetben, késő-gótikus formákkal keveredve jelentek meg. A legkorábbi, tisztán reneszánsz építészeti megoldások a 16–17. századi várépítészet területén figyelhetők meg, miután sorra épültek a többnyire szabályos alaprajzú, belső udvaros kastélyok, melyek sarkain tornyok vagy bástyaszerű védművek emelkedtek. Ezek az együttesek később vizesárokkal, felvonóhíddal és külső várfalakkal bővültek. A várak fejlődése szorosan összefügg az erdélyi fejedelemség történetével, ugyanis a fejedelmek nagyszabású építkezései mintaként szolgáltak a környezetükben működő nemesség számára.
A korban megépült erődített reneszánsz kastélyoknak egyszerre kellett a védelmi-, lakó-, reprezentációs- és gazdasági funkciókat ellátniuk. A kaputorony például az építtető hatalmát szimbolizálta, Alsórákoson és Szentbenedeken ennek nagyon hangsúlyos szerep jutott. A 16. század végi reneszánsz építkezések között előkelő helyet foglal el a szentbenedeki Kornis-kastély, melyet egykor Erdély legfestőibb reneszánsz együtteseként tartottak számon. A kastély jelenleg erősen romos állapotban van, legtöbb építészeti eleme megsemmisült az évek során.
A szentbenedeki Kornis-kastély adatlapja ide kattintva érhető el.
A századforduló pusztításai után következetes és korszerű, a késő reneszánsz szellemében zajló építkezések kezdődtek, elsősorban Bethlen Gábor fejedelem környezetében. A fejedelem a 17. század elején Balázsfalván, Radnóton, Alvincen és Váradon is építkezést folytatott, a munkálatokat pedig itáliai származású mesterek irányították.
A gyergyószárhegyi Lázár-kastély adatlapja ide kattintva érhető el.
A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt Bethlen Gábor fejedelem unokatestvére, Lázár István építtette, a csíkszeredai Mikó-vár építtetője pedig a fejedelem bizalmas embere, Mikó Ferenc volt. A szárhegyi kastély jelenleg jó állapotban van, kiállításoknak és kulturális eseményeknek ad otthont. A Mikó-várat 2010 és 2013 között restaurálták, napjainkban a Csíki Székely Múzeum működik benne. 2024-ben ismét ásatásokat végeztek a környezetében és a tervek szerint teljesen visszaállítanák a vár korábbi, hármas védelmi rendszerét, a sánccal, árokkal és külső várfallal együtt.
A csíkszeredai Mikó-vár adatlapja ide kattintva érhető el.
Az alsórákosi Sükösd-Bethlen-kastély is a 17. század első felében épült, Sükösd György megbízásából. A szabályos négyszög alaprajzon épült kastélynak egykor minden sarkán egy-egy zömök, kör alakú torony emelkedett, viszont az északkeleti tornyot és a hozzá kapcsolódó keleti szárnyat 1918-ban lebontották. A déli oldalt szegélyező két tornyot kívülről alacsony, bástyaszerű falszoros erősíti, ami egykor a kastély déli és nyugati homlokzatát védte. A várfal belső oldalához valamikor épületszárnyak csatlakoztak, melyek közül mára csak a nyugati és délinek egy része áll.
Az alsórákosi Sükösd-Bethlen-kastély adatlapja ide kattintva érhető el.
Az 1661-es török-tatár betörést követően ismét nagyszabású építkezések kezdődtek. Ekkor alakították ki a keresdi Bethlen-kastély több szárnyát, illetve olaszbástyás védőövét is. Az együttes napjainkban is felújítás alatt áll, ennek ellenére látogatható, turisztikai központként működik.
A keresdi Bethlen-kastély adatlapja ide kattintva érhető el.
