A kastélyok tervezőiről vagy az építkezésben közreműködő mesterekről kevés adat áll rendelkezésünkre, az erre vonatkozó források ugyanis nagyrészt megsemmisültek vagy erősen hiányosan maradtak fenn. Mai hírlevelünkben olyan kastélyokat mutatunk be, ahol a tervezésben és kivitelezésben résztvevő mesterek ismertek, egyes forrásokból pedig még a megbízó és a megbízott építész közti viszony is körvonalazódik.
A hadadi Wesselényi-kastélyt az 1760-as évek elején kezdték építeni, amikor a barokk stílus Erdély minden részén meghonosodott. Míg a 18. század első felét a régi épületek barokk stílusban való átalakítása jellemezte, addig a század második felében már teljesen új, barokk alaprajzú kastélyokat és udvarházakat kezdtek építeni, melyek közül a hadadi az egyik legkorábbi példának tekinthető. A kastély első terveit a német származású Josef Litzmann kőműves készítette el, aki 1761 és 1770 között vezette az építkezést Hadadon. 1772-ben Franz Gindtnert, a kolozsvári Rhédey-ház építőmesterét bízták meg az építkezés vezetésével, ő azonban 1773-ban félbehagyta a munkát Hadadon és visszatért Kolozsvárra. A kastélyt a szatmári kőművespallér, Szoldáti Antal fejezte be 1774 és 1776 között. A kastély legigényesebb szobrászati dekorációit a korabeli Erdély legtehetségesebb szobrásza, Anton Schuchbauer készítette el. A többi kőfaragó munka Josef Hoffmayer és Josef Edlinger között oszlott meg.
A melléképületeket a szamosújvári mester, Josef Leder tervei alapján építették meg 1783 és 1784 között. Josef Leder a kolozsvári késő-barokk keresett mestere volt, épületeinek jellegzetes elemei a tömör pilléreken nyugvó árkádos homlokzatok, melyek közül a hadadi melléképületek a legkorábbiak.
A hadadi Wesselényi-kastély homlokzata és alaprajza, Franz Gindtner tervei alapján (forrás: B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben…)
Hadadon egy másik kastély is őrzi a Wesselényi család emlékét, amely 1812 és 1815 között épült és ma a Degenfeld nevet viseli. Ez a kastély egy fogadó helyére épült, melyet a Wesselényi család 1802 és 1805 között építtetett a nagykárolyi Jakob Winkler építőmesterrel. A kastély történetéről nagyon kevés forrás áll rendelkezésünkre, a mesterek közül pedig csupán a kolozsvári Christian Kiermayert, a 19. század elejének egyik legkeresettebb ácsát ismerjük név szerint. A kastély szerkezetének megépítése mellett minden bizonnyal ő kivitelezte a melléképületek egy részét is.
Zsibó már a 16. század végétől a Wesselényi család uradalmi központja volt, itt álló kastélyuk pedig Erdély egyik legnagyobb vidéki késő-barokk kastélyának számít. A kastély építésénél több olyan mester is közreműködött, kiknek neve Wesselényi Miklósné Cserei Heléna költségvetés-naplójában is megjelenik. Innen tudjuk például, hogy az egyik Neuhauser a 19. század elején Zsibón dolgozott. Bár a naplóban nem örökítik meg a mester teljes nevét, de Kazinczy Ferenc első erdélyi útja alkalmával lejegyezte, hogy 1805-ben a fiatal szebeni mestert, Franz Neuhausert látta Zsibón dolgozni. Az ő kezéből kerültek ki az ebédlő vászonra festett vadászjelenetei.
A költségvetés-naplóban egy cseh származású építész és freskófestő, Franz Wrabetz nevével is találkozunk, akihez érdekes történetek kapcsolódnak. Megbízhatatlansága miatt korábbi munkáltatói elfogatták és a kassai adósok börtönébe záratták, ahonnan végül Wesselényi Miklós szabadította ki. A mester 1796-ban egy Cserei Helénának címzett levélben mondott köszönetet szabadulásáért. A levélhez egy allegorikus rajzot készített, ahol a feltámadás jelenete mellett a zsibói kastély képe is megjelenik. A rajz a kastély legkorábbi ismert ábrázolása és bizonyítja, hogy Wrabetz jól ismerte az épületet. A források alapján Wrabetz 1796 tavaszán és őszén Zsibón tartózkodott, arról azonban nincsenek pontos adatok, hogy milyen szerepet töltött be az építkezésben.
Franz Wrabetz levele 1796-ból, háttérben a zsibói Wesselényi-kastély (forrás: B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben…)
A marosnémeti Gyulay-kastélyhoz is érdekes történetek kapcsolódnak. A ma látható klasszicista stílusú kastély 1831 és 1834 között épült. Tervezője és az építkezés vezetője Friedrich Wilhelm Stetter bécsi származású építész volt. A megrendelő főúr, Gyulay Lajos és az építész közt azonban nem volt felhőtlen a viszony, ezt fennmaradt leveleik is bizonyítják. Gyulay gyakran panaszkodott építészére, aki állítása szerint lassan dolgozott, pénzét pedig gyorsan költötte. 1837-re annyira elmérgesedett köztük a viszony, hogy Stetter távozásra kényszerült. Gyulay feljegyzéseiben ezt követően is negatív hangnemben említi az építészt: „Stetter pedig prototípusa minden németnek, mert megvannak benne minden utálatos oldalai. Szemtelen, interessatus, piszkos, kutyabarát, félénk bezsebelő, szóhordó, infallibilis lenni akaró, aki ezekből, csak harmadával is felruházva, elég, hogy emberem ne legyen.” A helyzet iróniája, hogy a gróf később mégis rábízta a gazdasági épületek kivitelezését, később pedig Stetter fiának keresztapja lett.
Alaprajzi vázlat Gyulay Lajos naplójában (forrás: Gáspár-Barra Szilárd: A marosnémeti Gyulay-kastély a 19. században…)
Olyan kastélyokat is ismerünk, ahol a tervező vagy akár a kivitelező maga a kastély tulajdonosa, esetleg egy hozzá közel álló személy volt. A válaszúti Bánffy-kastély impozáns belsőépítészeti programját egykori tulajdonosa, a több művészeti ágazatban is jártas arisztokrata, Bánffy Ádám tervezte és valósította meg. Bánffy Ádám alkotásai kivívták a kortársak elismerését is. Legismertebb műve egy zöldmázas cserépkályha, amit a báró az 1879-es székesfehérvári országos kiállításon mutatott be. A kályhát Ferenc József királynak ajándékozta, aki a gödöllői rezidenciájában állíttatta fel. A báró ezt követően alkotta meg a második példányt, melyet válaszúti otthonának ebédlőtermébe helyezett.
A válaszúti Bánffy-kastély ebédlője (forrás: Bordás Beáta: Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában…)A mezőzáhi Ugron-kastélyt Ugron István sógora, br. Bánffy János tervezte. Az általa készített ceruzavázlatokat Pákei Lajos korrigálta és 1908-ra elkészítette a végleges tervrajzokat. A kastély középkorias, neogótikus jellege tehát a megrendelő főúr és Bánffy János ötletén alapul.
