Reneszánsz kastélyok

Mai hírlevelünkben három olyan kastélyt mutatunk be, melyek az erdélyi reneszánsz építészet jelentős emlékei. Ezek a kastélyok a szabályos alaprajzú, zárt épülettömbös (belső udvar nélküli), saroktornyos reneszánsz kastélyok típusát képviselik, ami a 17. század elején terjedt el Erdélyben.

A küküllővári Bethlen-Haller kastély 1622–1625 között épült, de 1757–1773 között jelentősen átalakították, így nyerte el jelenlegi formáját. A kastély, belső udvar nélküli, zárt négyszög alaprajzzal rendelkezik, sarkain egy-egy hengeres torony emelkedik. Erdélyben az egyik legkorábbi példának számít a hasonló kialakítású reneszánsz kastélyok között. Az ötszintes épületet pince, földszint, két emelet és egy kiugró, szuroköntősorra támaszkodó, lőrésekkel ellátott védőemelet alkotja. A kastélyt egykor egy szabálytalan alaprajzú paliszád övezte, melyet helyenként hengeres tornyok erősítettek. A kastély falai előtt eredetileg szárazárok húzódott, ezen keresztül egy felvonóhíd vezetett a kastély kapujához. A felvonóhidat a 18. században felszámolták és egy rögzített, fedett híddal helyettesítették, a főhomlokzat elé pedig megépítették a ma is látható előcsarnokot.

A küküllővári Bethlen-Haller kastély adatlapja ide kattintva érhető el.

A küküllővári Bethlen-Haller kastély (kép: Monumente Uitate)


A magyarózdi Radák-Pekry kastély a 17. században épült. Az 1709-es ostrom miatt az épületet valamikor 1725 és 1732 között bővítették, de jellegében mindvégig megőrizte a reneszánsz stílusjegyeket. A kétszintes kastély szabályos négyzet alaprajzzal rendelkezik, sarkain kör alakú tornyok magasodnak. Északi és déli homlokzatához utólagosan egy-egy kiugró épületrészt csatoltak. A kastély belső díszítése is többször változott az idők folyamán: a 18. századi átalakításokat követően az emeleti tereket stukkókkal és gazdag barokk festéssel díszítették, amit a 19. század elején klasszicizáló falképekre cseréltek. A különböző stílusú, egymásra rétegződő dekoratív festések a különböző korok reprezentációs igényeit tükrözik. A falképek a 20. század második felében bukkantak elő, egy részüket azóta konzerválták.

A magyarózdi Radák-Pekry kastély adatlapja ide kattintva érhető el.

A magyarózdi Radák-Pekry kastély (kép: Bonus Pastor Alapítvány)


A Bonyhán álló reneszánsz stílusú kastélyt Bethlen (IX.) János kancellár építtette 1675-ben. Az épület a 19. században már üresen állhatott, ugyanis amikor Bethlen Árpád az 1880-as években szeszgyárat létesített a birtokon, a kastély emelete szolgálati lakásként működött, a földszintet pedig gabona tárolására használták. A kastély mára csupán rajzok és archív felvételek alapján ismert, ugyanis a család a két világháború között lebonttatta. Az épület alaprajzi szerkezete erős hasonlóságot mutatott a küküllővári Haller-kastéllyal és a magyarózdi Radák-Pekry kastéllyal.

A ma is álló bonyhai kastélyról ide kattintva olvashat többet.

A lebontott bonyhai kastély (Csányi Károly felvétele)