Erdély első interaktív webdokumentumfilmje, kastélytulajdonosi kihívások, műemlékvédelem „népszerűsítésének” lehetőségei a Kastély Erdélyben konferencián

A History is Our Story című első erdélyi interaktív webdokumentumfilm bemutatójával indult a Kastély Erdélyben konferencia, a PONT Csoport által koordinált Kastély Erdélyben program szervezésében.

A webdokumentumfilm három erdélyi kastély – a bonyhai Bethlen-kastély, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély és az erzsébetvárosi Apafi-kastély – történetén, valamint kastélytulajdonosokkal, szakértőkkel, adminisztrátorokkal készített interjúkon keresztül járja körül az erdélyi kastélyok helyzetét.

Az interaktív felületen a felhasználó a fő vezérfonalat képező filmet is saját ritmusában tekintheti meg, tetszése szerint olyan kiugrásokkal – szöveges dokumentumokkal, képekkel, életrajzokkal megszakítva –, amelyek kiegészítik mind a videós formátumot, mind a tartalmat (például a restitúció témája, a filmen megszólaló kastélytulajdonosok életrajza, vagy a kastélyokhoz köthető erdélyi nagyasszonyok élete). A három kastélyt 3D virtuális túrán is körbe lehet járni, itt további filmek, interjúk, képek mesélik el a történetüket.

A filmeket Felméri Cecília rendezte, a koncepció és a forgatókönyv Balázsi-Pál Ágnes, Felméri Cecília és Porcsalmi Balázs munkája, a webes felületet Fülöp Lóránd, az arculatot Porcsalmi Balázs koordinálta.

>>historyisourstory.ro

„Azért választottuk ezt a három kastélyt, mert földrajzilag közel találhatók egymáshoz, mind gyönyörű, értékes épületek, viszont történetük, építészeti stílusuk, jelenük és valószínűleg jövőjük is jelentősen különbözik. A három kastélyon és az interaktív webdokumentumfilm műfaján keresztül az erdélyi kastélyok komplex témaköréről tudunk beszélni. Nagyon nehéz az emberekkel megértetni, azt, mit jelent az erdélyi kastélyok és műemlékek helyzete, hogy mennyi mindennek kell történnie ahhoz, hogy ezek az épületek visszakerüljenek a jelenbe, hogy használni tudjuk és hasznára váljanak a közösségeknek. Ennek pedig egy olyan formát szerettünk volna választani, amelyben alkotók mesélik el ezeket a történeteket, ahogyan ők látják” – mondta Balázsi-Pál Ágnes, a PONT Csoport ügyvezető igazgatója, a History is Our Story producere.

A History is Our Story interaktív webdokumentumfilm a http://historyisourstory.ro címen érhető el (desktop változatban böngészhető).

A Kastély Erdélyben konferencián, valamint a History is Our Story interaktív webdokumentumfilmben olyan témákat jártak körül a meghívottak, mint mit jelent a gyakorlatban az, hogy revitalizálnak egy kastélyt, új funkciót adnak neki, visszakapcsolják a kulturális, turisztikai, gazdasági körforgásba, kiknek kell együttműködniük egy kastély új életre keltéséhez, és hogy egyáltalán miért fontosak maguk a kastélyok és a kúriák Erdélyben.

>>Nézd meg képes beszámolónkat a konferenciáról!

A Kastély Erdélyben konferencia kastélytulajdonosi kerekasztal-beszélgetésén olyan kérdéseket vetettek fel, mint hogyan látják ma a kastély funkcióját, mi motiválta őket arra, hogy felvállalják a kastély működtetését, hogyan lehet fenntartani egy kastélyt 2019-ben.

Nagy Kemény Géza, a marosvécsi Kemény-kastély tulajdonosa azt mondta, ma szerinte egy kastélynak előadások, koncertek, néptánctalálkozók nyújthatják azt a színes palettát, amely a működését biztosítani tudja. A fenntartással kapcsolatban Szabó Tekla, a maroshévízi Urmánczy-kastély tulajdonosa elmondta, több pilléren szeretnék ezt megvalósítani, egyfelől a közösséggel együttműködve, ő maga pedig rendezvényszervező céget is működtet, amely szintén a kastély mellett szervezhet eseményeket.

Gernyeszegen sokszor maguktól jelentkeztek az emberek arra, hogy valamit szervezni szeretnének a kastélyban – mondta Teleki Tibor, a tulajdonos, Teleki Kálmán fia, Horváth-Tholdy Péter, a szórványban található marosnémeti Gyulay-Ferencz kastély tulajdonosa pedig többek között elmesélte, nemrég érkezett megkeresés, hogy szeretnének filmet forgatni a kastélynál.

A Kastélyok és közösség című kerekasztal-beszélgetésen különböző területek szakértői beszéltek arról, hogy ők hogy látják az erdélyi kastélyok helyzetét, mi az a közösségi viszonyulás, amit a történelmi korok lenyomatai miatt alakult ki, illetve hogyan lehet tematizálni a műemlékvédelem kérdését olyan kontextusban, amikor sok területen például égetőbb infrastrukturális hiányosságok vannak.

Nagy Egon, a BBTE Földrajzi Intézetének vezetője elmondta, máshol is van olyan, hogy nem tudnak egyről a kettőre jutni kastélytémában, és néha radikális piaci megoldások segíthetnek, mint például az Franciaországban történt. Kovács Zsolt művészettörténész szerint ahol az államnak volt egy hosszútávú terve, ott lehetett kezdeni valamit a kastélyokkal. Sürgősségi beavatkozásokra mindenképpen oda kellene figyelni – nem mindennek az azonnali teljeskörű felújítása lehet a cél, hanem azok a munkálatok, amelyek lehetővé teszik, hogy az az épület egyáltalán megmaradjon, hogy húsz év múlva gondolkodhassunk még arról, hogy mihez kezdünk vele. Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató szerint a rurális társadalmak válságának megoldásában és a helyi identitás megőrzésében fontos szerepet tölthetnek be ezek az épületek.

A Felélesztett kastélyok blokkban jó példákat ismerhettek meg a résztvevők kastélyok revitalizálására. A miklósvári Kálnoky-kastélyt Lakatos Csilla muzeológus mutatta be; a néhány éve felújított későreneszász kastély az Erdélyi élet múzeumának ad helyet, ezen kívül magánrendezvények szervezésére is alkalmas. Berki Tímea, a Transylvania Trust alapítvány progamigazgatója a bonchidai Bánffy-kastély felújítási folyamatát és az itt szervezett rendezvényeket mutatta be.

Raluca Bărbulescu és Irina Leca, a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal (Institutul Național al Patrimoiului) képviselői az INNOCASTLE projektet mutatták be a konferencián, amely a kastélyok, kúriák jobb megőrzését szolgáló közpolitikák javítását célozza. A nemzetközi projekt partnerei az Országos Örökségvédelmi Intézet (INP, Románia), a Gent Egyetem (Belgium), Extremadura regionális kormánya (Spanyolország), National Trust (Nagy-Britannia) és Gelderland Provincia (Hollandia).

Az Interdiszciplinaritás a gyakorlatban című kerekasztalon Ilyés Szabolcs, a Regio Consult ügyvezető igazgatója és Guttmann Szabolcs műépítész arról beszéltek, hogy mikor és hogyan érdemes revitalizálni egy műemléket, és ez hogyan valósulhat meg. Ilyés szerint akkor kell revitalizálni, ha már van valamilyen élet egy műemléképületben, és ideális esetben egyetlen csapat koordinálja ezt, amely, amikor nekikezd a felújításnak, már pontosan tudja, hogy mit szeretnének az épületből kihozni. Guttmann jó példaként a kolozsvári Vallásszabadság Házát említette, ahol a tulajdonos tudta, hogy közösségi funkciót szeretne, gazdaságilag hihető felépítésben valósították meg, és volt. aki vállalja a szakmai hátteret az egyházi kereteken belül.

A History is Our Story az Országos Kulturális Alap (AFCN) támogatásával készült. A Kastély Erdélyben Konferencia szervezője a PONT Csoport, a Kastély Erdélyben program lebonyolítója, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával (DRI) partnerségben.

Fotók: Sebők Botond