A mai kastély helyén már az 1400-as években állt egy kapubástyával erődített épület, melyet a 17-18. században többször átépítettek. A műemléképület első írásos említése 1629-ből származik, késő reneszánsz eredetéről az emeleti helyiségben feltárt freskómaradványok is tanúskodnak. Ugyancsak ezt igazolja Orbán Balázs A Székelyföld leírása című könyvében közzétett rajz is. 1867-ben az egykori udvarházat gr. Mikes Benedek (1819-1878), manzárdszinttel átépítette, akkor kapta az épület mai formáját. 1910-1912 között gróf Mikes Ármin (1868-1944), egy új, kétemeletes kastélyt építtetett, melyben a külföldi vendégei kaptak szállást. Az épületet a régi kastéllyal egy alagút és egy kétszintes híd köti össze. A második világháború idején a kastélyt kirabolták és a birtokot feldúlták. 1949-ben az épületet államosították és a családot kilakoltatták. Ezután a zabolai kastély az állami mezőgazdasági vállalat székhelye, majd a szakszervezeti szövetség nyaralója, később árvaház, iskola volt, ugyanakkor szanatórium és elmegyógyintézet is működött benne. 2005-ben a Mikes család visszaigényelte a kastélyt és a birtokot, ezt követően került sor az épületegyüttes és a park felújítására. Jelenleg a Gépház nevű épületben szálló működik.

A napjainkban látható kastély alapját a reneszánsz udvarház képezi. Az előreugró tornác alsó szintje zárt, egyetlen nyílása a bejárat íves kőkapuja. Az oszlopos tornác emeleti része nyitott, az oldalakon félköríves nyílások láthatók. A falakat faltükrökkel és párkányokkal osztották meg, a tagozatokat színezéssel is elkülönítették egymástól. A kastély mai, monumentális képét 1867-ben kapta, amikor gróf Mikes Benedek átalakíttatta az épületet. A felújítások során a műemléképület stílusa egészében megváltozott, az udvarházat manzárdszinttel toldották meg és a tetőtérben új lakószobákat alakítottak ki. A négyszög alaprajzú, háromszintes tornác toronyszerű, faragott pillérekkel épült. Az oromfalon Mikes Benedek és felesége, Sophia Moser kettős címerét helyezték el. Az egykori udvarház földszinti falainak áttörésével nyitott kapubejáró alakult ki. A tornác első szintje üvegezett, a második a 20. század első negyedéig nyitott volt, ma szintén üvegezett. A kastély bővítésével az épület hangsúlyos vakolatpárkányokat és ablakkereteket kapott. A korszak építészeti újításai közé tartozik a kívülről is jól látható felülvilágító, mely üveges falaival a tető fölé emelkedik.

A belső tagolás szintén megőrizte a 17-18. századi állapotot. A kastély alsó két szintjének valamennyi helyisége boltozott. A földszinten szabálytalan, az emeleten szabályos fiókos dongaboltozatok találhatók. A műemléképület egyik legrégebbi helyisége mögött még két szoba található. A pincék és a szobák által körülvett térben, középen helyezkedik el a lépcsőház. Az első emeleten áll a kastély egykori díszterme, melyet feltehetően az 1867-es átalakításkor vékony fallal kettéosztottak. Innen lehet kijutni a beüvegezett tornácra, melynek négyszögű, faragott pilléreit felkúszó indák díszítik. A nagyterem kisebbik szobájában a német reneszánsz formavilágát követő cserépkályha áll, mely a kastély egykori berendezéséből megmaradt legértékesebb tárgy. Ebben a szobában és a díszterem nagyobbik felében is stukkók tagolják a boltmezőket és előkerültek értékes 18. századi festésmaradványok is. A feltárt részletek alapján a boltíveket növényi ornamentikák díszítették. Érdekesebb freskók színesítették a hátsó részben elhelyezkedő sarokszobát is, ahol indákba kapaszkodó törökös figurák kerültek elő a boltindításokon. A manzárd részen a második világháború után több átalakítás is végeztek.

Tulajdonviszony: a leszármazottak tulajdonában van.