Kerti homlokzatát három szimmetrikusan elhelyezett rizalit tagolja, mindhármat timpanon zárja. A középrizalitot, amelyhez a kert felől díszlépcső vezet, két pár toszkán oszlop három részre tagolja, ezek mögött fedett előcsarnok húzódik. A főűt felőli homlokzat is klasszicista stílusban épült, a központi részen két pár toszkán oszlop mögött található a bejárat. Mindkét homlokzat központi részén három-három félköríves záródású ajtónyílást képeztek ki. Az épület ablakai egyenes záródásúak, mindenik fölött egyenes szemöldökpárkány húzódik.

A kastélynak 67 hektáros kertje van, és ez teszi igazán nevezetessé. A kertet gr. Gyulay (V.) Ferenc alapította a XVIII. század második felében, első írásos említése 1763-ból való, ekkor különleges növényfajtákat telepítettek ide. A birtok az 1800-as években gazdát cserélt, átkerült az ozsdolai gr. Kuún családhoz. Két évtizeddel később a román felkelők miatt az épület és a park is jelentős károkat szenvedett, ezeket csak az 1870-80-as években tudták részlegesen kijavítani. Ekkor a parkot Távol-Keletről és Észak-Amerikából származó növényekkel népesítették be. A Kuúnoktól a birtok fáji Fáy Béla tulajdonába került, aki az MTA levelező tagjaként tudományos szempontok alapján kezdte az arborétumot igazgatni. Neki nem volt gyereke, így a parkot sógora, Máriássy Andor gyerekeire hagyta. Ocskay István feleségül vette Máriássy Klementinát, és az Ocskayak lettek végül, akik melegházat építtettek. Az Ocskayak voltak az államosításig az utolsó tulajdonosok.

Az államosítás után a park pusztulásnak indult, 1952-ben előbb kísérleti erdészeti teleppé nyilvánították, majd 1954-ben az Erdészeti Kutatóintézet vette kezelésbe, és dendrológiai rezervátummá nyilvánította. Ma a kastély az Országos Erdőgazdálkodási Igazgatóságé, az arborétum pedig a Román Tudományos Akadémiáé.