Az aranyosmeggyesi Lónyai kastély helyén már 1278-ban is vár állt, hiszen a Kaplony nemzetséghez tartozó András egy napon IV. László király felé sújtotta buzogányát, emiatt a király elvette várát és azt, Móricz Miklós erdélyi vajdának adományozta. A család leghíresebb tagja Meggyesi Simon, Dalmáczia bánja volt, aki 1415-ben perben állt a Báthory családdal, amelynek el sikerült perelnie az uradalom felét. Ennek ellenére 1429-1492 között az uradalom mégis a Meggyesi, majd házasság révén a Morócz famíliához kerül. 1493-ban Morócz István meghal és örököse nem lévén Báthory István és András elfoglalták a várat. Egy századon át a Báthoryaké volt az uradalom.

Az utolsó Báthory Andrásnak fia nem lévén, lánya örökli a várkastélyt, majd 1630-ban annak fia Lónyay Zsigmond. Lónyai sánczokkal, bástyákkal, felvonó-hidakkal erősítette meg a várat, amely 1643-ban Lónyay Anna, Kemény János fejedelem nejére száll. 1669-ben az ő felbujtására verik szét a helybéli földesurak a szatmári német várőrségtől állandóan itt portyázó "sárga németeket".  Emiatt Lónyai Annától hűtlenség vádja miatt, birtokait elkobozták, a várat pedig lerombolták. Ami még megmaradt, 1707-ben leégett. A Lónyay birtokon zálog volt, amelyet 1740-ben a birtokot öröklő báró Wesselényi Ferencz kiváltott és a vár helyére várkastélyt építtetett. A Wesselényi családtól a Bethlen és Teleki családok örökölték, akik a XIX. században is birtokolták. A várkastélyt a II. világháború végén a visszavonuló németek felgyújtották. Azóta az épület állaga folyamatosan romlik, csupán kisebb állagmegóvást végeztek rajta.