- Műemlékvédelmi kód:
- MS-II-a-A-15625
- cím:
- Nagykend (Chendu Mare), 200 sz.
- datálás:
- XIX. század
- tulajdonforma:
- magántulajdon
A grófi család leszármazottai néhány évig pereltek az ingatlanért, de igazából nem magát a kastélyt akarták, hiszen az már szinte teljesen tönkrement, inkább pénzbeli kártérítést szerettek volna. Nem tudni, mi lett a per kimenetele, az biztos, hogy a társulás most el szeretné adni és vásárlók is bőven akadnának: brókercég, magánszemély, magyar és román nemzetiségű egyaránt. Arra azonban, hogy a helyi önkormányzat megvegye, és valamilyen közösségi célt szolgáljon, nincs lehetőség.
Állítólag 1940-ben, mikor újra “magyar világ” lett, az országhatárt a Küküllő mentén kellett volna meghúzni, így Nagykend azon kívül esett volna. De mivel a Magyarországon jelentős közéleti szerepet betöltő Somsics grófnak itt birtoka volt, sőt, felesége és gyermekei itt éltek, kérésére kivételt tettek és a határt Nagykend után húzták meg.
A birtokon megmaradt valamikori gazdatiszti lakásban egy hatalmas széf található, több szobában még az eredeti padló látható, a falakat borító mészrétegek alatt színes festés található arany mintával.