TISZA-KASTÉLY

Erdőgyarak 1347-ben jelenik meg először az írott forrásokban, Gyarak formában. 1429-ban Kis-Gyarak, 1481-ben pedig Nagy-Gyarak néven jegyezték. A 15. század folyamán az Izsáki és Bessenyey családok bírták, 1481-től pedig a Torday család is megjelenik a birtokosok sorában. Korábban különálló településnek számított, ám jelenleg Erdőgyarakhoz tartozik Csegőd puszta is, ahol a Tisza család impozáns, historizáló kastélya áll. Csegőd a Tisza család egyik legjelentősebb birtokközpontja volt, 1761-től képezi a családi tulajdon részét.

A Tisza család gyökerei a történeti hagyomány szerint az Árpád-házi királyok koráig nyúlnak vissza. A család első ismert őse Tisza (I.) György, aki Zaránd vármegye követe és a borosjenői vár kapitánya volt. 1636-ban jelentős birtokadományt kapott I. Rákóczi György fejedelemtől. Birtokai a Maros menti vidékeken, Arad, Csanád és Temes vármegyékben, nagyrészt a török zaklatásainak és pusztításainak gyakorta kitett területeken voltak. Lakhelyét Borosjenőn alakította ki, ami akkoriban az Erdélyi Fejedelemség erős védőbástyája volt.

Miután Borosjenő, majd Várad is török kézre került a Tisza család szinte minden birtokát elvesztette, hiszen ezek többnyire az elfoglalt várak környékén terültek el. A család ekkor Erdélybe menekült, ahol kisebb birtokaikon, Székelykeresztúron és Görgényszentimrén gazdálkodtak. A bécsi udvar később a visszahódított területeket a császár híveinek osztotta szét, így a borosjenői Tiszák birtokai a császár rokonának, Rainaldini modenai hercegnek a kezébe kerültek. A vagyonvesztett család tagjai három nemzedéken keresztül küzdöttek a birtokok visszaszerzéséért. A család birtokait a korábban említett Tisza (I.) László szerezte vissza, hosszas pereskedés után, 1760-ban. Bár nem a család korábban elvesztett, Bihar és Zaránd megyei birtokait, hanem a csereként felajánlott Geszt és Mezőgyán községeket kapta. Ezt követően otthagyta székelykeresztúri birtokát és Erdélyből Gesztre költözött. Geszt a környező falvakkal egészen a második világháború végéig volt a Tisza család birtokában.

A Tisza család két miniszterelnököt is adott Magyarországnak. Közülük Tisza Kálmán kezdte meg először a csegődi birtok kiépítését, a gazdasági épületekkel. 1860-ban kötött házasságot gr. Degenfeld-Schomburg Ilonával. A házaspárnak négy gyermeke született: István, Paulina, ifj. Kálmán és Lajos. Fiúgyermekei testvérének, a gyermektelen Tisza Lajosnak a grófi rangját örökölték, az elhunyt végrendelkezése alapján. Így Tisza István, ifj. Tisza Kálmán és Tisza Lajos 1897-ben grófi címet kapott.

Id. Tisza Kálmán 1902-ben bekövetkezett halála után ifj. Tisza Kálmán örökölte a csegődi birtokot. Hozzá kapcsolódik a birtokon álló kastély építése is 1892 és 1893 között. Az első világháború után, a trianoni békeszerződés következtében, a család két ágra szakadt, ugyanis az új országhatárok szétválasztották a Tisza-birtokokat. A geszti ősi birtok Magyarország új határán belül maradt és gr. Tisza István leszármazottainak tulajdonát képezte a második világháború végéig. A csegődi kastély és a hozzá tartozó birtok Romániához került, ez ifj. gr. Tisza Kálmán tulajdonában állt.

Ifj. gr. Tisza Kálmán a debreceni kollégiumban tanult, majd Budapesten és Heidelbergben hallgatott jogot. 1897-ben vette feleségül gr. Keglevich Erzsébetet, akivel a csegődi birtokon telepedett le. Három gyermekük született: György, Imre és Aimée Erzsébet. Imre az első világháborúban, 16 évesen vesztette életét. Aimée Erzsébet 1934-ben Teleki Mihály felesége lett, esküvőjüket Csegődön ünnepelték, majd Gernyeszegre, a Teleki-kastélyba költöztek. Tisza Kálmán elismert mintagazdaként, szakszerűen gazdálkodott csegődi birtokán. Családja számára szép környezetet teremtett: megépíttette a központi fűtéssel, villanyvilágítással, vízvezetékkel és fürdőszobákkal ellátott, korszerű kastélyt, továbbá kialakította a kastélyt övező hatalmas parkot is. A kastélytól nem messze vasúti megállóhely és őrház is volt, Tisza Kálmán pedig keskeny nyomtávú, lóvontatású mezei vasúthálózatot építtetett ki a birtokon.

Gr. Tisza Kálmán 1947-ben hunyt el, ám még az 1930-as években fiára, Tisza Györgyre bízta a virágzó csegődi mintagazdaságot. Ő volt a kastély és a csegődi birtok államosítás előtti utolsó tulajdonosa. Gr. Tisza György Csegődön született, jogot, közgazdaságot és agrárgazdaságot tanult. A csegődi mintagazdaságot példaértékűen fejlesztette tovább. 1947-ben még vezető gazdasági pozíciót töltött be, annak ellenére, hogy az agrárreform törvények értelmében a birtokok jelentős részét elvették.

A kastélyt és a birtokot 1949-ben államosították. A hatóság emberei március 3-án, éjszaka telepítették ki a családot, Tisza Györgyöt, feleségét, Vékás Erzsébetet és másfél éves kisfiúkat, Györgyöt. A család Marosvásárhelyre került kényszerlakhelyre, ahol nehéz körülmények között éltek. A családfőt koholt vádak alapján a szamosújvári börtönbe zárták, ahol a súlyos fogságra ítélt politikai foglyok raboskodtak. Ebben az időben felesége súlyosan megbetegedett és hosszabb ideig munkaképtelenné vált. Nagyobbik fiúk, György bentlakásos iskolába a kisebbik, Kálmán, pedig a csíksomlyói árvaházba került, később pedig a csíkszeredai gimnázium bentlakásos tanulója lett. Kálmánnak évekkel később sikerült visszatérnie Marosvásárhelyre, ahol a család egy távoli rokona, a szintén marosvásárhelyi kényszerlakhelyes uzoni gr. Béldi Dénes segítette. Tisza György 1964-ben szabadult a börtönből, erősen rossz egészségi állapotban. Hazatérése után sikerült felépülnie, 1980-ban hunyt el.

Az államosítást követően a kastélyban és a parkban először sportüdülőt és a román labdarúgó-válogatottnak is otthont adó edzőközpontot létesítettek. A hanyatlásnak indult épületben később fogyatékos gyermekek számára árvaházat hoztak létre. A gyermekek Bihar megyéből, illetve Szatmárnémetiből, Kolozsvárról, Vajdahunyadról és Aradról kerültek ide.

A gyermekotthon az 1990-es években került a figyelem középpontjába, miután a német Der Spiegel megdöbbentő dokumentumfilmet tett közzé az embertelen körülményekről, amelyek között a gyermekek éltek. Ekkor kapta a kastély a „borzalmak háza” vagy a „gyermekek lágerje” elnevezést. 1987 és 1990 között csaknem 138 gyermek halt meg az embertelen bánásmód miatt. A gyermekotthon azóta a kastély körüli melléképületekbe költözött, de a falu másik felében már épül az intézet számára a modern épület. A kastély nem látogatható, ugyanis udvarát és melléképületeit még az intézet használja.

A kastélyt hosszas pereskedés után az utolsó tulajdonos, gr. Tisza György fiai, ifj. György és Kálmán kapták vissza. Tisza György 2024-ben hunyt el, a rá eső részt fia, Attila örökölte. Az örökösök a tetőzetet helyreállították, ennek ellenére az épület állapota fokozatosan romlik. Az örökösök a kastély és a hozzá tartozó birtok eladása mellett döntöttek.

Az Erdőgyarakhoz tartozó csegődi Tisza kastély ifj. Tisza Kálmán megrendelésére épült 1892 és 1893 között, historizáló stílusban. Az épület téglalap alaprajzzal rendelkezik, melyhez különböző méretű és formájú épületrészek csatlakoznak. A kastély egykori, keletre néző főhomlokzatának középpontjában egy kisméretű, árkádos portikusz látható, melyet timpanon koronáz. A portikusz kétoldalán a homlokzatot sávozott pilaszterek tagolják, közöttük nagyméretű ablakok nyílnak. A főhomlokzat jobb széléhez egy földszintes, zömök épületrész csatlakozik, melyet egyenes záródású, szemöldökös ablakok díszítenek. A főhomlokzat bal szélén egy toronyszerű rizalit látható, melyet hasonlóan képzett ablakok törnek át. A kétszintes tornyot hangsúlyos övpárkány tagolja. Az épület főbejárata jelenleg az északi oldalon nyílik. A bejárat üvegezett, kétoldalán és az emeleten pedig az ajtóval megegyező, nagyméretű ablakok kaptak helyet. Az ablakok alsó részét kovácsolt vasrács díszíti. A nyílásokat sávozott pilaszterek választják el egymástól.

A kastélyhoz Czigler Győző készített terveket. A 19. század végén zajló építkezésről Tisza István Cziglernek írt leveleiből kapunk információt, innen tudjuk, hogy az épület falai 1892 szeptemberében már álltak. Czigler katalógusokat is küldött, melyből a kályhákat (így a pipázószoba szliácsi kályháját), illetve a színeket és tapétamintákat választhatta ki az építtető. A belső tereket amerikai parkettával akarták burkolni, azonban első közben csak az előszoba, ebédlő, pipázó, szalon, kis szalon, háló és dolgozószoba kapott ilyen burkolatot. A kisasszonyi szobában, az úri szalonban, a fiú tanulószobájában és hálójában hajópadlót helyeztek el. Ezeken a helyiségeken kívül a kastély rendelkezett szintenként fürdővel és toalettel, továbbá vendégszobával, konyhával, külön szobákkal a cselédek és nevelőnő számára. A megrendelő igényeihez mérten a kastély egyszerűbb formát mutat Czigler korábbi kastélyterveinél. A Tisza család puritán szemléletét tükrözi az építészhez irányuló kérés a kastély külső és belső termeivel kapcsolatban: „kérem csak mindent discret szinekben tartani, s esetleg még egyszerűsíteni.” Kérték továbbá a szobrászati munkák és a díszes „fedélablakok” elhagyását is. A Tisza család egyébként visszatérő megrendelője volt Czigler Győzőnek, ugyanis az építész jó barátságot ápolt Tisza Istvánnal. Czigler tervei alapján építették át a Tisza család debreceni palotáját, de a levelezésekben a geszti Tisza-kastély 1895. körül tervezett átépítése is szóba került.

A kastélyt egykor impozáns park övezte, melyet sétáló- és lovaglóösvények szeltek át. Mivel a kastély egy mocsári tölgyerdő közepén épült, az épület és a park körül meghagyták a terebélyes őstölgyeket. A kastély előtti díszudvart szökőkutak és geometriai formájú virágágyások díszítették. A birtokot fénykorában hatalmas vadaspark vette körül.

Az udvarán termálvíz-forrás található, amely egykor az épület fűtését és melegvíz-ellátását segített biztosítani, napjainkban azonban kihasználatlanul áll. 

1. Oláh-Gál Elvira: A Tisza név még a vályogkunyhóban is veszélyes volt a kommunizmusban. Beszélgetés a borosjenői és szegedi gróf Tisza család marosvásárhelyi leszármazottjával, gróf Tisza Kálmánnal. In: Nobile Officium II. Az erdélyi történelmi családok XX. századi sorsa. Székelyföld Alapítvány – Hargita Kiadóhivatal. Csíkszereda. 2022. 103–147.
2. Tóth Enikő: Czigler Győző kastélyépületeihez. In: Műemlékvédelem. LXIV. évf. 1–2. sz. 2020. 55–66.
3. Gróf Tisza Kálmán. A Tisza család (borosjenői és szegedi gróf). In: Kovács Kiss Gyöngy (szerk.): Álló- és mozgóképek. Vázlat az erdélyi főnemességről. Korunk Kiadó, 2007. 154–197.