Vöröstorony vára, Bojca
  • Műemlékvédelmi kód:
  • SB-II-m-A-12337
  • cím:
  • Bojca (Boița), Traian u., 342 sz.
  • datálás:
  • XVI. század
  • tulajdonforma:
  • köztulajdon

Az itt talált bélyeges téglák azt valószínűsítik, hogy valamilyen erődítmény már a római korban létezhetett itt, első okleveles említése 1383-ból származik. A 10x10 méteres alapterületű, 12-15 méter magas, négyszintes torony vöröses kőből épült. A szorost lezáró fal és több kisebb torony tartozott hozzá. 1453-ig Fehér vármegyéhez (az erdélyi vajdákhoz) tartozott, akkor V. László a Királyföldhöz csatolta azzal a feltétellel, hogy a szászok kijavítják.

Maga a torony, mely közvetlenül a főút mellett áll, a XIV. században épült. Nevét az alapanyagául szolgáló vöröses kövekről kapta. Sokak szerint falkutatás tudná megmondani, hogy a ma is álló torony mennyiben “eredeti”, ugyanis az 1533-as áradás során az Olt elmosta, így szinte teljesen újjá kellett építeni. A XVIII. század folyamán épült hozzá az olaszbástyás védőöv, amely kezdetben katonai célokat szolgált.

A Vöröstorony várában évek óta elmegyógyintézet működik és nem látogatható.

Hogyan juthat ide?