APAFI-KÚRIA

Almakerék 1305-ben jelenik meg először az írott forrásokban, ekkor a Becse-Gergely nemzetségből származó Apafi család birtokaként említik. Az oklevél éppen azt rögzíti, ahogy Apa fiai, Gergely és Jakab, illetve Miklós nevű testvérük fia, Gergely hosszas pereskedés után megosztoznak erdélyi birtokaikon. Az oklevél nagy jelentőséggel bír, ugyanis felsorolja a nemzetség ősi, Küküllő és Szamos menti birtokait, melyek között Almakerék is szerepel. További értékes adatokat tartalmaz az Apafi család birtokviszonyairól egy 1560-ból származó oklevél, ami Apafi István, Imre és András, illetve nagybátyjuk, Gergely osztozkodását örökíti meg. Ebből a forrásból ismert, hogy a család a 16. század közepére már Ebesfalván (ma Erzsébetváros), Apanagyfaluban, Hondorfon (ma Csatófalva) és Almakeréken is udvarházzal rendelkezett, melyek közül az ebesfalvi és az apanagyfalusi számított a legjelentősebbnek. Az oklevélben említett almakeréki „puszta ház” anyagának felhasználásával épülhetett a kétmenetes, boltozott pincével rendelkező udvarház a 16. század végén vagy a 17. század elején. Megrendelője vélhetően Apafi (VII.) Miklós küküllői főispán vagy fia, Apafi (III.) György fejedelmi tanácsos lehetett.

Az udvarházat később több rendben is átépítették, az első nagyobb munkálatok Apafi (III.) György özvegyének, Petki Borbálának a megrendelésére, az 1650-es évek elején zajlottak. Az 1670-es években fiúk, I. Apafi Mihály fejedelem és felesége, Bornemisza Anna is építkezést folytatott Almakeréken. Ekkor három, boltozott és gazdagon festett helyiséggel bővítették az épületet, ami így elvesztette szimmetrikus elrendezését, de elnyerte jelenlegi, impozáns méretét. I. Apafi Mihály 1690. áprilisában hunyt el Fogaras várában, ezt követően a család már nem tartózkodott Almakeréken. Egyetlen felnőttkort megért fia, II. Apafi Mihály már csak névlegesen számít Erdély fejedelmének, ténylegesen azonban sosem uralkodhatott. Még apja életében, 1681-ben fejedelemmé választották, ám fiatal kora miatt a politikában nem vehetett részt. A Diploma Leopoldinum nagykorúságáig guberniumot vezetett be, ám nagykorúvá válásának évében I. Lipót császár Bécsbe internálta, ahonnan többé nem térhetett haza. A gubernium így fennmaradt Erdélyben, II. Apafi Mihály a bécsi Udvar nyomására 1701-ben lemondott a fejedelmi rangról, ennek fejében pedig évenkénti kegydíjat kapott és birodalmi hercegi címmel tüntették ki. Bethlen Katával kötött házasságából nem született gyermeke, így 1713-ban bekövetkezett halálával a fejedelmi család kihalt.

Halála után az Apafi birtokok özvegye, Bethlen Kata kezén maradtak, aki 1722-ben egyezményt kötött a kincstárral, miszerint az ősi nemzetségi birtokok tulajdonjogát, egy nagyobb kárpótlási összeg fejében átengedi a kincstárnak, a haszonélvezeti jogot azonban haláláig megtartja. Bethlen Kata 1725-ben bekövetkezett halála után a kincstár birtokba is vette a javakat, de az 1584-es örökösödési szerződés értelmében a Bethlen család is igényt tartott rá. 1584-ben kötötték meg ugyanis az Apafiak és Bethlenek azt a szerződést, mely szerint az egyik család kihalása esetén annak minden vagyona a másikra száll. Ennek értelmében gr. Bethlen (I.) Ádám pert indított a kincstár ellen, ami 1776-ban zárult le, a Bethlenekre nézve kedvező ítélettel. A kincstár visszaszolgáltatta az ősi Apafi-birtokok egy részét, a többiért pedig kárpótlást adtak. Almakerék ura a 19. század elején Bethlen (IV.) Pál volt, aki klasszicista stílusban alakította át az udvarházat, ami így elnyerte jelenlegi formáját. 1848-ban, a román felkelők jelentős pusztítást végeztek a birtokon álló épületeken, ezért később helyreállítási munkálatokat végeztek rajtuk.

A Bethlen család idővel a Szentkereszty családnak adta el az almakeréki birtokot, a 19. század végén már zágoni br. Szentkereszty Zsigmond és felesége, hallerkői gr. Haller Anna voltak a tulajdonosok. Ők tekinthetők Almakerék utolsó főrangú birtokosainak, ugyanis örököseik a századfordulón egy magyarországi polgári családnak adták el a birtokot, ami 1920-ben az evangélikus egyház tulajdonába került.

A kastélyban az államosítást követően kultúrotthon működött. A kommunizmus idején az épület állapota erősen leromlott, különösen azt követően, hogy az utolsó időszakban használaton kívül került. 1989-ben az evangélikus egyház visszakapta az épületet, majd 2000-ben eladta a Mihai Eminescu Trust Alapítványnak. Az Alapítvány 2003 és 2007 között helyreállította az épületet. A munkálatokat Jan Hülsemann építész, valamint Fritz Klutsch és Ernst Linzing építőmesterek irányították, a kertet pedig Catherine Fitzgerald tervezte. Az udvarház 2007 óta vendégházként üzemel, öt hálószobával, egy étkezővel és egy felbecsülhetetlen értékű régi könyvekkel teli könyvtárral rendelkezik.

Az almakeréki Apafi-kúria az evangélikus erődtemplom közelében, a domboldal tetején áll. Az épület magját a 16. század végén vagy a 17. század elején épült udvarház képezi, ami kétmenetes, boltozott pinceszinttel és ennek megfelelően kétmenetes földszinttel rendelkezett. Az épület eredetileg tehát  a pitvar és a konyha tengelyéhez igazodó, kétszer három sejtes épület lehetett. Ezt később, I. Apafi Mihály fejedelem idején három boltozott helyiséggel bővítették. Ennek a három, a homlokzat szimmetriáját felborító helyiségnek a gazdag festett díszítéséről a későbbi leltárak és Wesselényi István is megemlékezik naplójában. A pitvar jobb oldalán, a templom védőfala felőli részen kapott helyet az ebédlő és az úr háza, bal oldalán pedig az asszony- és a leányok háza, utóbbiból lépcső vezetett a virágoskertbe. A homlokzat középtengelyében található pitvarra egykor lejtős rámpájú fahíd vezetett, melynek oldalain egy-egy filagória helyezkedett el, melyeket folyosó kötött össze egymással. A fahídat a tornác nélkül épített udvarházzal egy felvonóhíd kapcsolta össze, melyet csiga segítségével lehetett működtetni.

Az udvarházat a 19. század elején klasszicista stílusban alakították át, ekkor nyerte el jelenlegi formáját. A nyújtott téglalap alaprajzú, egyszintes épület legszebb eleme a főhomlokzat ión oszlopokkal tagolt nyitott tornáca. A főhomlokzat középpontját egy erőteljesen kiugró, zárt portikusz hangsúlyozza, melynek oromfalán az építtető Apafiak emlékét őrző domborműves címer ékeskedik. A bejárat fölött latin nyelvű emléktábla örökíti meg a helyreállítást végző alapítvány érdemeit.

Almakerék építészeti emlékeinek jelentős része az Apafi család nevéhez köthető. Az evangélikus erődtemplomot Apafi Péter építtette a 14. század második felében, majd Apafi Miklós bővíttette és alakíttatta át. Erődítésére a 15. században került sor. A településen élő szász jobbágyság is részt vett az építkezésben, így a nemesi család használatukra bocsátotta a templomot, ami a kezükben maradt azt követően is, hogy evangélikus hitre tértek, míg az Apafiak a református vallást vették fel. A templom különlegessége, hogy belsejét látványos, 14. századi falképek díszítik, melyek Erdély legjelentősebb egyházi emlékeinek számítanak. A falképeket 1882-ben lemeszelték, feltárásukra 1913 és 1914 között került sor. A templomban található továbbá egy 15. századi szárnyasoltár is, mely Erdély egyik legrégebbi, eredeti formában fennmaradt szárnyasoltára. Megrendelője ugyancsak az Apafi család volt, a Trónoló Madonnát ábrázoló főkép kétoldalán meg is jelenik a donátor házaspár, Apafi Mihály és Klára, védőszentjeik, Szent Mihály arkangyallal és Szent Klára kíséretében.

Almakerék nemcsak a család ősi birtoka és egyik birtokközpontja, hanem temetkezési helye is volt. A család temetkezési kápolnája a templommal átellenben, a völgy keleti oldalán helyezkedett el. A kápolnát Apafi (III.) György építtette, itt temették el korán elhunyt gyermekeit, 1635-ben őt magát, 1637-ben fiát, Gergelyt, 1660-ben pedig feleségét, Petki Borbálát. Apafi (III.) György főleg díszes síremléke miatt ismert, amit a neves szebeni kőfaragó, Elias Nicolai főműveként tartanak számon. A síremlék eredetileg az almakeréki temetkezési kápolnába készült, jelenleg a magyar nemzeti múzeumban tekinthető meg. A tumba tetején látható az elhunyt, Apafi György teljes vértezetben ábrázolt alakja, ami dicsőséges életpályájának és magas társadalmi rangjának állít emléket. Különlegessége, hogy az alak a lengyel síremlékszobrászatra jellemző, fekvő-könyöklő pózban van ábrázolva. Csupán Sükösd György nagyteremiből származó síremléke említhető hasonló példaként, amit a kolozsvári mester, Diószegi Péter faragott és napjainkban a Kolozsvári Történeti Múzeumban tekinthető meg. Az almakeréki kápolnát az 1848-as román felkelők pusztították el, ekkor Apafi György síremléke is jelentős károkat szenvedett, miután a kápolna harangját ráejtették.

Említésre méltó, hogy eredetileg ebbe a kápolnába temették el I. Apafi Mihályt és Bornemisza Annát, illetve később fiúk, II. Apafi Mihály és Bethlen Kata Bécsből hazahozott holttesteit is. Maradványaikat 1790-ben az evangélikus templom sekrestye alatti sírboltjába szállították, 1909-ben pedig a kolozsvári Farkas utcai református templomba helyezték örök nyugalomra.

1. Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.
2. Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben. 1541–1720. Polis Könyvkiadó, Budapest-Kolozsvár, 2003.