- Műemlékvédelmi kód:
- -
- cím:
- Sándorhomok (Nisipeni)
- datálás:
- XIX. század
- tulajdonforma:
- magántulajdon
Kováts Lajos elkötelezett híve volt Széchenyi politikai és gazdasági programjának, a társadalmi haladás ügyének. Mint Közlekedési Minisztériumi osztályvezető készíti el Pest-Debrecen-Szatmárnémeti vasútvonal építésének tervét. A kúrián elhelyezett tábla is neki állít emléket. A kúriától továbbhaladva, rögtön a kapuval szemben láthatjuk a haranglábat, amelyet Berenczei Kováts Eduard állíttatott a falu ó- és újhitű katolikusainak. Mielőtt megpillantanánk a Kováts Miklós kúriát, érdemes időt szentelni a Református Templom közelebbi megtekintésére. Az út túloldalán található Sándor testvérének, Miklósnak egykori birtoka és a rajta található kúria. Az épület még nem került vissza a család tulajdonába és jelenleg kihasználatlanul áll.
A család emlékét őrzi továbbá a helyi temetőben fellelhető egyedi és rendhagyó sírhely, amely már messziről kitűnik, hiszen egy kisebb dombra állított piramisszerű síremlék. Ez a megoldás is azt sugallja, hogy a családnak kitüntetett helye volt a falu életében. A turizmus szempontjából az egyik legfontosabb tényező a falutól 3 km-re található román-magyar, valamint 16 km-re levő román-ukrán határátkelőhely.