Borosjenőn első vár vagy vármag megjelenését az 1293-as évszámmal hozzák összefüggésbe a kutatók, mert szerintük egy ennél korábbi erődítmény létét semmi sem igazolja. Losonczi István horvát–szlavón bán azonban már elég sokat időzött Jenőn, hisz 1387-ben okmányt (levelet biztosan) adott itt ki: ebben a periódusban építették fel a várkastélyt is, amely közel kétszáz évig volt a Losonczi családé. A törökök 1566-ban vették be, de csak 1595-ig uralkodtak felette: ekkor az erdélyi fejedelmek (Báthory Zsigmond, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, aztán II. Rákóczi György) birtokába jutott, akik hatvanhárom évig mondhatták a magukénak. 1658–1693 között ismét török kézbe került, majd osztrák császári tulajdonná vált. Katonai jellege 1746-ban szűnt meg, amikor Mária Terézia parancsára a jenői helyőrséget az aradi várba rendelték. Az utoljára 1870-ben restaurált, igazából átszabott védmű 1901-ig honvéd laktanyaként működött, hogy aztán apátlan-anyátlan gyermekek és ifjak kényszerlakhelyévé, szellemi-fizikai börtönévé tegyék a hatóságiak. Üresen, elhagyatottan, tönkre téve 1996 óta vár felelősségteljes felnőtt gondnokra, ápolóra s jobb sorsra.

A szabályos alaprajzú, négy sarokbástyás kastélyokat egyébként a XVI. század végén a reneszánsz jegyében kezdték el építeni. A mesterek jobbára itáliai modelleket, építészeti programokat és olasz traktátusokban feljegyzett hadmérnöki utasításokat követtek, munkáikat mégis inkább a helyi kívánalmak, igények szerint formálták meg, anélkül, hogy kimerítsék a stílus tartalékait. A jenői erődítmény például egy szabályos alaprajzú tömör épületmagból állott, ami két négyszögű udvart zárt körül (ezek még ma is megvannak), sarkain pedig lőrésekkel ellátott henger formájú bástyák magasodtak (ezek is megőrződtek). Donzsonjai a külső várnak, vagy inkább kőfalgyűrűnek is voltak, ezeknek egyik maradványa látható a Körös-parton, a folyón átívelő hídról. Ami a tetőszerkezetet illeti: ez nem éppen változatos, mai képét sokszori átépítéssel alakították ki. Mozgalmassá, kellemessé az enyhén magasra kontyolt, előreugró tornyok teszik az épületet.

A szimmetrikusan elhelyezett tengelyek és a vízszintes tagolások viszont a homlokzatnak biztosítanak kiegyensúlyozott tartást. Sajnos a kastély régi rajza, inventáriuma nem került a kezembe (érdemes lenne felkutatni, ha egyáltalán még létezik), ezért nem tudom megállapítani, mennyire sérült eredeti reneszánsz arculata: voltak-e rusztikus épületsarkai, színesre festett falfelületei, faragványai, kőből faragott ablakkeretei, s díszítettek voltak-e valaha a tornyai, kapui? Amíg e tényezőket homály fedi, addig azt is lehetetlen meghatározni, pontosan milyen stílusváltozásokon ment keresztül, és milyen műhelyekhez köthető a megalkotása. Egyedül Gálffy György, utóbb Haller Gábor főkapitány és zarándi főispán ismert mint építtető, illetve Czigler Győző s édesapja, ám ők már mint átépítők, korszerűsítők.